• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Urbanisztika a koronavírus lázában?

    Szöveg: Ongjerth Richárd   

    Az ismeretlen, kiszámíthatatlan járványtól való félelem nyomán – főként az első tragikus olaszországi jelentések megjelenését követően – viharos gyorsasággal megszülettek azok a járvány terjedését a személyes fizikai távolságtartás segítségével gátló kormányzati intézkedések, amelyek az óvodák, iskolák, a rekreációs, vendéglátó és szórakozóhelyek teljes, a munkahelyek igen jelentős részének a bezárását írták elő. Ezek egyúttal a turizmus leállását, a szolgáltató vállalkozások munkájának lényeges mérséklődését, és sokak számára a személyi jövedelmek drasztikus csökkenését, vagy megszűnését eredményezték. Mivel a „maradj otthon!” felszólítás az iskolás gyerekek és a járvány által fokozottan veszélyeztetett nyugdíjasok mellett elsődlegesen a zárt térben, csoportosan dolgozókat érintette – így például a főként szabadtéri munkát végző építőiparban kevés visszaesést okozott –, széles körben bevett gyakorlattá vált a hazánkban korábban parciálisnak mondható otthoni munkavégzés, a „home office”, ami az internetes megbeszélések, konzultációk, illetve a digitális távoktatás robbanásszerű terjedése mellett minimalizálta a naponta, meghatározott időpontban, rendszeresen ugyanoda munkába járók számát. Ez egyúttal a városi közlekedés drasztikus csökkenését és az irodaépületek részleges kiürülését eredményezte.
    A fennmaradt vásárlási, fogyasztási igények kielégítésére ugyanakkor fellendült az internetes vásárlás, és a bezárt vendéglők is nagy számban kínálnak házhoz szállított ételeket.
    Március végétől, április elejétől, kihasználva a drasztikusan lecsökkent autóforgalmat, több európai nagyvárosban, így Budapesten is lényeges átalakítások indultak a közlekedés korábbi, rendszerint igen kedvezőtlennek mondott rendszerének megváltoztatására, általában ideiglenes, kísérleti jelleggel. Ezen belül – a fertőzésveszélyesnek tartott közösségi közlekedési eszközök elkerülése miatt megnövekvő egyéni forgalom, ezen belül főként a környezetbarát kerékpáros közlekedés elősegítésére – kiemelkedő szerep jutott az elautótlanodó főútvonalakon új biciklisávok felfestésének.