• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Volt – van – lesz

    30 éves a Kós Károly Egyesülés

    Szöveg: Sáros László György
    Fotók: Csernyus Lőrinc, Kristók Attila

    A magyar organikus építészet fórumát 1989-ben alapította hét kisszövetkezet. Az alapítók, Makovecz Imre, Kampis Miklós és Kálmán István így fogalmazták meg céljaikat: „Az Egyesülés célja, hogy a szabad szellemi élet kibontakozásának intézményes kereteket biztosítson. Ezért az Egyesülés egy építész mesteriskolát és egy szabadiskolát hozott létre. Az építész mesteriskolába pályázat útján nyerhetnek felvételt a fiatal építészmérnökök, akik azután három éven keresztül vándorolnak az Egyesülés egyik építész irodájából a másikba, és ily módon építész mesterek mellett dolgozva képezhetik tovább magukat. A szabadiskolát azok számára alapította az Egyesület, akik a szellemet nem pártokhoz, programokhoz, valamely sajátos tudományos, filozófiai vagy vallásos világszemlélethez kötik, hanem a szabad szellemi élet iránt akarják magukat elkötelezni…”
    Az Egyesület folyóirata, az Országépítő 1990-től rendszeresen megjelenik. Építészet, környezet, társadalom; a folyóirat címében található területek az építészeti munkálkodás mellett a közösségeket érintő kérdések, gondolatok, kísérletek bemutatását jelentik. A szerkesztőség által példa értékűnek tartott történetek is bemutatásra kerülnek, így a folyóirat a szemléleti módot, gondolkodást is képviseli a művészeti terület elméleti síkján túl, a közösségek számára hasznosítható módon. A folyóirat főszerkesztője több mint két évtizeden át Gerle János volt, később Kőszeghy Attila, Dévényi Sándor, Dénes Eszter és Erhardt Gábor folytatták a munkát.
    A magyar organikus építészet nemzetközi tekintélyének köszönhetően emlékezetes konferenciákat szerveztek – először a megalakulás 10. évfordulóján a budapesti Műegyetemen, prominens hazai és külföldi előadókkal, majd az Iparművészeti Múzeumban megrendezett Magyar élő építészet kiállításhoz kapcsolódóan Piliscsabán –, olyan világhírű építészek részvételével, mint Jonathan Glancey vagy Paolo Portoghesi. – a szerk.

    Régvolt ifjúkorom botrányköve az idő. Nem a dátumokra gondolok, bár azzal is voltak, s vannak mindenféle gondjaim, így már akkor tudtam, hogy krónikásnak sem felelnék meg, nemhogy történésznek. Persze, ezért sosem is akartam azzá lenni, amint azt néhai Gerle János tette. Szóval nem ez volt a bajom. Hanem az, hogy hol van? Lehet persze ezen a kérdésen értetlenkedni, de ne. Segítek.
    A kérdésem arra vonatkozik, hogy helyileg hol van. Mármint az idő. Mert ahhoz, hogy keresni tudjam, legalább azt kellett tudnom, hogy mindezt merre tegyem. Persze az is megkérdőjelezhető, hogy mi értelme van ezeket a hellyel összekapcsolni. Talán csak annyi, hogy nekem a hely is komoly kapaszkodó.
    Amikor először jártam Prágában az ortodox zsidó temetőben, ahol is persze fényképeztem mindaddig, míg a filmjeim el nem fogytak (bizony, mert ez akkor még filmre ment), pedig akkorra már Kálmán Pistáék is otthagytak. Elmentek megmelegedni a maró hideg elől egy kocsmába. Egyszer csak rám szólt valaki, pedig azt hittem, egyedül vagyok, hogy miféle magatartás az, ahogy én ott „közlekedem”? Hogy nem bánt-e, amiért én ott halottakon járkálok? Nem vagyok én annyira slágfertig, hogy rávághattam volna: képtelenség, amit a szememre hány, hiszen ott nyolc méter mélyen, avagy magasan (ki-ki döntse el, számára melyik a képszerűbb) sírok vannak. Mert azt is az idő hozta. Rakva egymásra, csak az epitáfokat őrző köveket hozták mindig följebb, mert ugyan kellett a hely, de az emlék is.
    (…)
    (Elhangzott a Kós Károly Egyesülés megalakulásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségen, 2019. szeptember 29-én a Pál-völgyi-barlang melletti kőfejtő tisztásán)