• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Az év építészeti fotója 2014

    A Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint a Magyar Építész Kamara, az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága szakmai közreműködésével ebben az évben is meghirdeti “Az év építészeti fotója” pályázatot, amelynek témája az UIA 2014-es építésznapi jelmondata:”egészséges városok, boldog városok”.

    evfotoja2014

    A pályázat továbbra is nyitott mindenki számára, amennyiben beküldött munkája megfelel a kiírás feltételeinek. A pályázat mindenkori célja a magyarországi épített értékek népszerűsítése, a magyar építészet magas színvonalú bemutatása.

    A részvétel feltételei:
    A pályaműnek 2013. 09. 15-e után készített, vagy a sajtóban ezen dátum után publikált fotónak kell lennie. Egy pályázó maximálisan 7 db egyedi, illetve 1, max. 5 darabból álló, tetszőleges képarányú sorozatot küldhet be.

    A Zsűri:
    Elnöke: Sáros László György DLA építész, a MÉSZ elnöke
    Tagjai: Szegő György DLA építész, a MÉ főszerkesztője
    Dévényi Tamás DLA építész a MÉK képviseletében

    A pályázat kurátora Szentiváni János fotóművész

    titkára: Szabó Rita
    Informatikusa: Simon Nándor

    Technikai követelmények:
    A kép készülhet digitális, avagy bármely analóg technikával, ekkor azonban a képet digitalizálni kell.

    A benyújtás módja, határideje:
    A benyújtás módja egylépcsős.

    A képeket kell itt kell feltölteni.

    Ezt a felületet a MÉSZ rendszergazdája működteti, a MÉSZ hozzájárulásával.

    A pályázáshoz maximális tömörítésű, jpg-ben elmentett, 180 dpi felbontású állományt kell feltölteni a pályázati felületre, amelyen két állomány feltöltésére van lehetőség. Több kép esetén kérjük a képeket ZIP formátumba tömörítve töltsék fel, maximum két állományra bontva.
    Minimális elvárás, hogy a digitális állomány legalább 8 Mp-es
    kamerával készüljön.

    Amennyiben a Zsűri úgy ítéli meg, kérhet a fentiektől eltérő felbontású, vagy jpg. tömörítésű képet is a pályázóktól.

    A képek benyújtásának (a képek feltöltésének) határideje:
    2014. 09. 21. vasárnap, 24 óra

    A kiállítandó képek alkotóit e-mailben értesítjük az eredményről 2013. 09. 26. – ig.

    A megnyitó helye és ideje:
    Magyar Építészek Háza, Budapest, VIII. ker., Ötpacsirta utca 2.
    Kós Károly terem, 2014.10.06. 17 óra

    A pályázat díjazása:
    A Zsűri egy díjat ítél oda, melynek értéke 100.000.- Ft, azaz százezer forint.
    Ezen kívül a MÉSZ különdíjjal jutalmazza a pályázaton résztvevő magyarországi építészképző felsőoktatási intézmények aktív hallgatói közül azt, akinek a pályamunkáját a zsűri a legjobbnak ítéli.

    A döntőbe jutott, kiállításra kerülő képek nagyítását a kiíró vállalja.

    A nyertes, és a kiállítás anyagába választott alkotások a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében lesznek láthatóak 2014. 10. 06. –tól, 2014. 10. 27. – ig.

    A pályázat jogi háttere:
    Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja. A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázata érvénytelen. A pályázó a kép beküldésével pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az a saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot, valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást. A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban, minden esetben jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására, de minden esetben a pályázó nevének feltüntetése mellett. A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá jogosult díjmentesen használni az alkotást, a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez.
    A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót könyv alakban, illetve elektronikus formában térítésmentesen megjelentesse, és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett. A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.
    A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja. A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli.
    A határidő lejárta után beérkezett pályamunkákat, a kiírónak nem áll módjában befogadni.

    Budapest, 2014. szeptember 5.

    Sáros László György DLA, a MÉSZ elnöke