Metszéspont

Írország nyugati partvidékén, Galway nevű kisváros határában 2010-ben új autós gyorsétterem épült. A kereskedelmi építészet íratlan szabályai szerint ugyanez nálunk jellegtelen, gyorsan elbontható, harsány fényreklámokkal borított kocka lenne. Galway vidékén azonban a jelek szerint még az autóban töltött élet is megélhető egyfajta világvégi melankóliával.

Rétegek múltból, kőből, borból

Vinnai, Teleki, Bakonyi, Úrágya, Király, Somos, Sajgó, Palandor, Mestervölgy: dűlőnevek, melyek a nem idevalósi ember számára pusztán furcsán csengő szavak. A hegyaljai tájnak eme névvel is megkülönböztetett szőlőtermelő pontjai az itt élő emberek számára a mindennapi élet sokrétű jelentéssel bíró, történelmi helyszínei. Illatok, ízek, hangulatok, történetek szövődnek valósággá, mely számunkra, látogatók számára felfedezésre váró világ.

Első lépés

Az építészeti újrahasznosítás fejezetén belül a laktanyaterületek revitalizációja sajátos kihívásokat rejt. A funkcióvesztés, a felhagyottság leginkább az ipari területek barnamezős szabadságfokát ígéri a befektetők számára, mégis, az épületek tipikus térrendszere, vagy akár a területek városszövetbe ágyazottsága megválaszolandó kérdéseket vetnek fel. Amíg az értékőrzéssel együtt is sikeres fejlesztések…

Maradunk

Gondolkodás és érzés, tájékozódás és azonosulás összeegyeztetése, mint a modern építészet alapkövetelménye. Ezeket a Christian Norber-Schulztól eredő fogalmakat emeli ki Somogyi Krisztina Balázs Mihályról készült monografikus beszélgető- (és nézegető) kötetében (Kijárat Kiadó, 2006) s valóban, tömör összefoglalása ez Balázs építészetének. A modern…

Makovecz Imre testamentuma

A nagy személyiség, de akár közeli szerettünk halála mentén is gyakran önmarcangoló kérdéseket teszünk fel magunknak: miért is történt így meg így? A Mester már a Műegyetemen mágnesként vonzott bennünket, szabadkurzusának hallgatóit, aztán tanítványa lettem az Iparon. Tanítása egyértelmű, halála nyomán mégis sok a “miért”.

Legó a mandulásban

A Káli-medencében minden valamire való faluban voltak majorságok, így tehát minden településnek meg volt a maga – egy vagy több – nagyobb gazdasági egysége. Ezek az épületegyüttesek általában a falvak külterületein voltak, bár némelyik a lakóházak közé is beköltözött. Vincze László építész a hely saját szépségét fogta meg, és elkezdődött egy újabb mese.

Három kortárs zarándoktemplom

Verőce polgármestere, Bethlen Farkas határozta el, hogy a Duna-kanyar menti településhez közeli Katalin-pusztára vezető út mentén, a Lósi-völgy vonzásában, egy erdővel borított dombon, széles körű közösségi összefogással, kalákában, közadakozásból egy templomot kell építeni: a Kárpát-Haza templomát.

Érzékeny kontextusteremtés

A Divatcsarnok 1989-ig jól menő áruház volt, hiszen a plázák megjelenése előtt nem volt erős a konkurenciaharc. A 90-es évekre az áruház sorsa megpecsételődött. A karbantartás hiányát állagromlás követte, és időközben több, az épület újrahasznosítását célzó próbálkozás elbukott. Előbb informatikai központot akartak létrehozni itt, majd…

Prev 1 2 3 4 5 6 7 8 Next

A goethei természetszemlélet

Ennek a furcsa magatartásnak, amit Kapy Jenő a bevezetőjében az ezotériáról szólva kerülgetett, nincs semmiféle különössége. Ez egy egyszerű és normális dolog, csak éppen a 18-19. századtól nehezítik azt az erre vonatkozó tudásunkat, ami eredendően megvan. Másodrendűnek tekintjük a megérzéseinket, mellékesnek a ráismeréseinket…

» » »

Makovecz látomása mint képtípus

Thomas Cole Az építész álma című képén (1840) klasszicista és romantikus (antik és középkori) épületekkel benépesített monumentális tájban gyönyörködik – heverészve – az alkotó. E kép szerint az építész álmodó, az építészet látomás, és nem egyébről képzelődik az ember, bármily parányi is ő maga, mint teremtményei és a teremtett világ harmóniájáról.

» » »

Jövőre gondolva

Ha a jövőre kell, vagy kellene gondolnom, elemi realitásérzékem azt mondja, hogy úgy tegyem ezt, hogy gondolataimat próbára teszem a személyes halálon. Az a gondolat állja meg a próbát, mely túléli a bizonyosságot, hogy gondolataim, tapasztalataim, mindaz, amit látok, minden, amit szerettem, és amitől idegenkedtem…

» » »

UIA világkongresszus, Tokió

Tokió valóságos tárháza a kortárs építészetnek. Mivel átfogó urbanisztikai tervezésről európai értelemben nem beszélhetünk, az építészeti bravúrok jobbára akupunktúraszerűek, az elképesztő stíluskavalkádot mutató házak tervezői között azonban szép számban találni sztárépítészeket is. Ám amint Kengo Kuma, aki irodájában…

» » »

Természet és építészet

Egy nagy építész műhelyébe bepillantani felemelő, és egyszerre a beavatás izgalmát ígérő élmény. A vázlatokból megsejthetőek az alkotói motivációk, maga az egész ember. Giovanni Michelucci 1891- ben született Pistoiában, 1994-ben, csaknem százévesen, a Firenze feletti Fiesoléban, műtermében halt meg. Most, sem az 1935-ben épített…

» » »

Lakótájak

A 10 éves Bécsi MQ Építész-centrumában az elmúlt évtizedben több részes, vaskos katalógusokkal teljes kiállítással vették sorra a 20. század osztrák építészetét. Most az AzW könyvtárának előterében tárlattal emlékeztek a háború utáni nemzedék egyik jelentős helyi alakjára, Josef Lacknerre, aki 80 éves lenne az idén.

» » »

Korszerű lakás, 1960 – az óbudai kísérlet

Az 1960-as években épült óbudai kísérleti lakótelep egyes épületeit, korabeli lakásait mutatja be a Kiscelli Múzeum új kiállítása. A tárlat érdekessége, hogy a múzeum templomterében eredeti méretben építettek fel egy típuslakást. A kiállítás kurátora Branczik Márta. A II. világháború utáni lakásínségben váltak keresetté a típusházak, de nem voltak olcsók…

» » »

Megnyílt a kibővített Städel Múzeum

A Städel új udvari szárnyát november 25-én adta át a közönségnek Petra Roth főpolgármesternő és Max Hollein főigazgató. A föld alatt új shop-, café- és szervíz-funkciók mellett kapott helyet a lényeg, a Modern Művészet című gyűjteményrész (1800-1945) új elhelyezése. Európa egyik leggazdagabb festészeti és plasztikai múzeumi anyaga mentén…

» » »

Orosz István: A követ és a fáraó

Látszatra két festmény a kötet témája. Az egyiket ismeretlen szerzőtől a New York-i Metropolitan Museum of Artban őrzik: Mózes és Áron a fáraó előtt a címe (olaj, fatábla, 176,5×192,7 cm) – valószínűen 1537-ben készült. A másik ifj. Hans Holbeintől a Követek című, még monumentálisabb festmény (tempera és olaj fatáblán, 1533, 207×209 cm).

» » »

Office Hour

A Sandu Kiadó mensokára megjelenő könyvének címlapján a Benedek Zsanett és Lakos Dániel Goldberger loft-iroda belsője látható, Bujnovszky Tamás fotóival. 58 projekt közül választották címlapra a Tervhivatal designját. A könyvből megismerhetjük a legújabb iroda trendeket, az Office Hour remek válogatást nyújt a legfrissebb irodadesignokból.

» » »

Al Boeke 1922-2011

88 éves korában elhunyt Al Boeke amerikai építész, az emberközeli építészet egyik prófétája. Boeke az általa alapított, részben saját tervei alapján épített mintafaluja Kaliforniában található. Sea Ranch-ot, mely közvetlenül az óceán partján terül el, 1962-ben birkatenyésztőktől vásárolták meg. Boeke a környezettudatos, szerves építészet akkori képviselőit…

» » »

Makovecz Imre 1935-2011

Tudjuk, hosszú időn át küzdött betegségekkel, tudomást sem véve fenyegetésükről. Ezért hittük, soha nem jön el az a pillanat, hogy nincs köztünk. Most váratlanul ránk nehezedik a felismerés, hogy innentől minden másképp van a világban. A sorolhatatlanul sok dolog között, amit szemléletéből elsajátítottunk, hirtelen különös fontosságot nyert…

» » »

Megjelent! MÉ 2012/1.

________________________________________ Iratkozzon fel RSS hírcsatornánkra!

Subscribe ________________________________________

Támogatók/Partnerek: