• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Allee-vá szűkített városközpont

    Multifunkciós épületegyüttes az egykori budai Skála helyén

    Építészek: Finta Stúdió, Lukács és VIkár Építész Stúdió, t2a Építész Iroda
    Szöveg: Bechtold Ágnes
    Fotók: Hajdú József

    Urbanisztikai léptékből tekintve az Allee-ra eszünkbe jut a II. kerületi Moszkva tér – Ganz példája. Jóval a Millenáris Park beruházása előtt szóba került, hogy az Új Nemzeti Színház legyen Budán. Épülhetett volna Budára, mert a Duna jobb partjának nincs belvárosa. Nem lett azóta sem. Hacsak most nem lesz végre. Újabb sokfunkciós – irodákat, bevásárlóközpontot és lakóegységet magába foglaló – épületegyüttes nyitotta meg kapuit a XI. kerületben. A kezdő lépés tehát megtörtént. Talán megvalósul a most alagúttal felnőtté vált Bercsényi utca sétálóutcás folytatása is egészen a Bartók Béla útig (BARTók projekt). Akkor a tengely kultuccává, a jobbpart déli fele egyetemi negyeddé, budai Quartier Latinné alakulhat. Persze ehhez kerületek és főváros közös koncepciója is szükséges.

    Az épületegyüttes tömegében egységes, formájában – szándékosan, a nőtt városok mintájára – kevésbé, lévén a három egység három különböző építésziroda munkája. A Finta Stúdió által jegyzett délnyugati homlokzat szerelt üvegfala Egeraat-nyomán (akinek irodájában az épület tervezése kezdődött) dől kifelé. Legkarakteresebb a ferde üvegfelületekkel felszabdalt, fémötvözettel borított kubus, leginnovatívabb formai megoldásnak a lakóegység sarkának szintenként váltakozó íves kiképzése tűnik. A Váli utca és a Bercsényi utca sarkán álló, Simplon Udvarnak keresztelt lakóépület Lukács és Vikár Építész Stúdió Kft. által tervezett északi tömbje szigorúbb, néhány sötét üvegkubus ugrik ki világos tömegéből. A t2a Építész Iroda épületének tiritarka üveghomlokzata ezzel szemben inkább bohókás: az Allee reklámplakátjának buborékjai köszönnek vissza, színvilágban, hangulatban egyaránt.

    Valójában nem nőtt városról, hanem plázáról van szó. Pláza-viszonylatban viszont a komplexum színvonala jóval átlagon felüli. Az anyaghasználat igényes és változatos: édesvízi mészkő, tégla, titánium-cink-alumínum ötvözet, üveg. A belső kialakításra is jellemző a sokarcúság. Legmarkánsabb eleme a hatalmas hullámzó felületű, fafurnírral borított, színezett profilokkal tarkított fal, amelyre szemközt beugró, színes négyszögek felelnek. A középső folyosó érdeme, hogy üveg borítása egyrészt sok természetes fényt enged be, másrészt lehetővé teszi a külvilág felé nyitást, feltárva annak egy-egy szeletét. Az épület egyébként kifelé is kommunikál: a mozi homlokzatát a filmcímek, a könyvesboltot a kínált portéka témaköreinek ornamens-jellegű feliratai hirdetik. Ez régi városias modellt követ. A környezetrendezés válaszolt erre az igényre, kár, hogy kevés teret kapott. Nagyobb szabad felületet engedve az épülethomlokzatok is jobban tudnak érvényesülni.

    Bechtold Ágnes

    Fejlesztő: ING Real Estate

    Az Allee építésze: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.
    Felelős tervező / leading architect: Fekete Antal
    Belsőépítészet / interior design: Kulcsár Zoltán
    Építészek / architects: Tömösi Örs, Szabó Zsolt, Deák-Halasy Rita, Kalmár Gyöngyi, Szentmáry Szabolcs, Tóth Petra, Varga Éva
    Belsőépítészeti koncepció / interior: Greig C. Stephenson

    Simplon udvar (Váli utca)
    Építészek / architects: Lukács és Vikár Építész Stúdió Kft.
    Bercsényi aluljáró: TM-Janeda
    Koncepcióterv: Chapman Taylor

    Simplon Udvar (Bercsényi utca)
    Építész / architect: Turányi Gábor, Turányi Bence – t2a Építész Iroda Kft.
    Építész munkatársak / Fellow architects: Márk Péter, Pinczés Éva, Regőczi Dénes, Skultéti Levente

    Allee-vá szűkített városközpont

    Allee – Multifunctional Complex in Buda

    Architects: Finta Stúdió, Lukács és VIkár Építész Stúdió, t2a Építész Iroda
    Text: Ágnes Bechtold
    Photos: József Hajdú

    From an urbanistic viewpoint, Allee reminds us of the example Moszkva Square-Ganz in District No. 2 had set. Well before the start of the Millennary Park project the idea occurred to have the New National Theatre built in Buda. It could have been constructed here, as there is no city centre on the right-side bank of the Danube. And this situation has not changed since then. Maybe there shall be one in the near future. A new multi-functional complex including offices, a shopping centre and residentail units has been opened in District No. 11. The first step has been made this way. Now there may be a chance for the construction of the follow-up pedestrian section of Bercsényi Street completed with the tunnel now to reach as far as Béla Bartók Street (BART project). The axis then may be transformed into a cultstreet, the southern part of the right-side bank into a university district, a kind of Quartier Latin in Buda. Of course this idea presupposes the joint and coordinated concepts of all the districts concerned as well as that of the capital in line with them.

    The mass of the complex is an integral one despite its form – deliberately designed after examples of grown cities– as the three units were built after designs by three different teams of architects. The southwestern facade designed by Finta Stúdió has a glass partition leaning outward apparently following the example of Egeraat (in whose office the process of designing this building had actually started). Its most characteristic part is the cube form split up by slanting glass surfaces and clad in metal alloy, whilst the most innovative formal solution is the arched corner of the residential unit slightly modified storey by storey. Standing on the corner of Váli and Bercsényi Streets is the residential building named Simplon Court. Designed by Lukács and Vikár Architects’ Studio Ltd., its northern block appears more strict, with some dark glass cubes projecting out of the light mass of the structure. As a contrast, the motley glass facade designed by t2a Architects appears more playful: it evokes the bubbles seen on Allee’s commercial posters, evoking their palette and atmosphere.
    Actually, it is not a grown city, but a plaza and compared to plazas this complex represents standards much higher than the average. The selection of materials used here is both tasteful and varied, comprising sweet-water limestone, brick, titan-zinc-aluminium alloy and glass. The interior design is also fairly varied, its most characteristic feature being the vast expanse of an undulating wall wrapped in plywood interspersed with coloured profiles to which the recessed coloured rectangles respond from the opposite side. The merit of the central corridor lies in the fact that its glass facework lets in much natural light and also allows for an insight from the outer world, opening up certain segments of the interior. Anyway, the building communicates also outward: the facade of the movie theatre is suggested by film titles, the bookshop by the ornament-like signs heralding the topics of the books on sale. The example for this solution was set by old urban models. This demand was met by city-planning, even though it was not offered enough room, which is a pity. If the building facades had had more space for themselves, their design would have been more effective for sure.

    Fejlesztő: ING Real Estate

    Az Allee építésze: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.
    Felelős tervező / leading architect: Fekete Antal
    Belsőépítészet / interior design: Kulcsár Zoltán
    Építészek / architects: Tömösi Örs, Szabó Zsolt, Deák-Halasy Rita, Kalmár Gyöngyi, Szentmáry Szabolcs, Tóth Petra, Varga Éva
    Belsőépítészeti koncepció / interior: Greig C. Stephenson

    Simplon udvar (Váli utca)
    Építészek / architects: Lukács és Vikár Építész Stúdió Kft.
    Bercsényi aluljáró: TM-Janeda
    Koncepcióterv: Chapman Taylor

    Simplon Udvar (Bercsényi utca)
    Építész / architect: Turányi Gábor, Turányi Bence – t2a Építész Iroda Kft.
    Építész munkatársak / Fellow architects: Márk Péter, Pinczés Éva, Regőczi Dénes, Skultéti Levente