• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Média Építészeti Díj 2021

    A Bánáti + Hartvig Építész Iroda épülete és Kopacz Hanna terve nyerte az idei Média Építészeti Díját

    Média Építészeti Díja 2021 – fotó: Gulyás Attila

    November 6-án 17. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

    Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja immáron 17 éves hagyománnyal rendelkező, megkerülhetetlen szakmai esemény, melynek különlegessége, hogy zsűrizése a nagyközönség előtt zajlik. Ebben az évben összesen 79 tervet, 63 épületet és 20 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül két családi ház, egy óvoda, egy tornacsarnok és egy iroda versengett az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzött meg egymással.
    A legjobb épület díját idén a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből és a szakma kiemelt szakértőiből álló zsűri a Bánáti + Hartvig Építész Iroda csapatának ítélte saját irodaépületükért. A díjat a zsűri elnöke, Zubreczki Dávid adta át. Az iroda vezetőinek szándéka az volt, hogy egy meglévő épület átalakításával hozzák létre új székhelyüket. Nem akartak új épületet emelni, hogy az építkezéssel ne terheljék a környezetet, ehelyett a körforgásos építészet szemléletmódja szerint kerestek olyan helyszínt, ami minél inkább újrahasznosítható, és a meglévő elemek beépíthetőek. A stúdió a legjobb épület díja mellett elnyerte a Szónok Születik Retorikaiskola Legjobb Prezentáció Közönségdíját is.

    MÉD Épület kategória: Bánáti + Hartvig Építész Iroda – Média Építészeti Díja 2021 – fotó: Gulyás Attila

    A tervek közül a zsűri Kopacz Hanna az ŐRKŐ. Köztérfejlesztés és típusház egy cigánytelepen munkájáért ítélte oda a legjobbnak járó elismerést (konzulensek: Marián Balázs, Zétényi Zsófia). A MOME Építészeti Intézetének frissen diplomázott hallgatója mestermunkájában arra keresett egyszerű, praktikus és valószerű megoldásokat, hogy milyen építészeti, urbanisztikai és tájépítészeti eszközök járulhatnak hozzá egy erdélyi cigánytelep életszínvonalának emeléséhez. A díjat Tima Zoltán, a KÖZTI vezető tervezője adta át.

    MÉD Terv kategória: Kopacz Hanna – Média Építészeti Díja 2021

    Hasonlóan az elmúlt évekhez, a gálaesten az alkotók mutatták be saját projektjeiket: a díjért versengő épületeket és terveket, melyeket a média és szakma képviselői értékeltek. A zsűri mellett a közönség is megoszthatta véleményét előzetes online szavazás formájában. A nagyérdemű tetszését ebben az évben a Telex és az Építészfórum összesített voksai alapján az épületek közül a Ligeti-műteremvilla felújítása nyerte el, melyet a monostudio tervezett. A díjat a Telex újságírója, Földes András adta át.
    A közönségtől legtöbb szavazatot kapó terv díját a BIVAK vehette át a Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete építészeti tervpályázatra benyújtott munkájukért Pásztor Jánostól, az Építészfórum tulajdonosától. A szervezők második éve adják át az épített környezet kategória közönségdíját, melyben idén Kelemen Bálint (KÖZTI Zrt.) és Németh Zita (NÖF) munkája bizonyult a legjobbnak. A Szögliget-Szádvár romjainak rehabilitációja a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében valósulhatott meg a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinálásával. A díjat a szakmai zsűri és a Magyar Építőművészek Szövetsége nevében Nagy Csaba, az Archikon építésziroda vezető tervezője nyújtotta át.

    Közönségdíj Terv kategória: BIVAK – Média Építészeti Díja 2021 – fotó: Gulyás Attila

    A Média Építészeti Díja keretében negyedik alkalommal adták át a Perika-díjat, az Építészfórum társalapítója és három éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékét őrző szakmai elismerést, amely olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik az építészet mellett több tudományos vagy művészeti ágban is innovatív módon kiemelkedő, társadalmi hatású értéket teremtenek. A díjat ebben az évben Rubik Ernő érdemelte ki.
    Az est folyamán, az elmúlt évekhez hasonlóan több különdíjat is kiosztottak: az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját a Lukács Manufacture csapatának a Panoráma kabinok tervezéséért, míg az Austrotherm saját elismerését, a Kovács Zoltán-emlékdíjat a Lajta-Duna Építő és Vízszigetelő Kft.-nek ítélték oda. Az Europa Design Belsőépítészeti Különdíját az Ártér Építészműterem tervezői nyerték el a szolnoki Várkapu felújításáért. Az Építészfórum által három éve alapított Fejlesztői Szakmai Nagydíjat a Gránit Pólus adta át Tatár Tibornak, a Futureal Development Zrt. vezérigazgatójának. A Nagyberuházások Különdíját a zánkai Erzsébet-tábor felújításáért Csécsei Ákosnak, a DVM Group építészének nyújtották át. Az idén újonnan alakult kitüntetést, a Napelemes Ingatlanfejlesztések Különdíját Bodóczi Ildikó, a Harsányi Pincészet tulajdonosa és ifj. Farkas Zoltán építész vehette át az Optimum Solartól.
    A Média Építészeti Díja gálaestjének fontos része a hagyományok ápolása. Az Építészfórum egy olyan mestert tüntet ki minden évben, akire oktatóként, alkotóként sokan felnéznek, akinek sokan tartoznak hálával a jó szóért, szakmai tudásért és segítségért. Az évek során Csete Györgyöt, Dr. Bitó Jánost, Bán Ferencet, Vonnák Jánost, Mőcsényi Mihályt, Borvendég Bélát, Rimanóczy Jenőt, Kévés Györgyöt, Török Ferencet, Csomay Zsófiát, Vámossy Ferencet, Winkler Barnabást, Cságoly Ferencet, idén pedig az Ybl Miklós- és Széchenyi díjas dr. Meggyesi Tamás, professzor emeritus, a BME Építészmérnöki kar Urbanisztika Tanszékének egyetemi tanára, az MTA doktora és a Széchenyi Művészeti Akadémia tagja munkásságát ismerték el.
    Az eddigi Média Építészeti Díja felhívásokra közel 1 200 pályázat érkezett összesen, és 160 alkotó munkájának ítéltek oda az elismerést ezidáig. A 2021-es megmérettetésen több mint 160 munka versenyzett egymással, közülük a gálaestet megelőzően nemzetközi előzsűri választott ki öt-öt finalistát épület és terv kategóriában.
    Az előzsűrit a korábbi évekhez hasonlóan egy nemzetközi szaktekintély vezette: Indira van’t Klooster (Hollandia), az ARCAM, az Amszterdami Építészeti Központ vezetője, az A10 építészeti újság alapító-főszerkesztője már nagy rutinnal és ismerettel rendelkezik nemcsak az európai, de a magyar építészeti szcénáról is. A zsűri munkájában a nemzetközi szakmai kontextust Jakub Moravčík (Szlovákia), az ARCHINFO főszerkesztője, illetve Cosmina Goagea(Románia), a Zeppelin kommunikációs és akciós felület igazgatója képviselte, magyar részről pedig Nagy Csaba, az Archikon vezető tervezője vett részt a bírálatban.
    Jakub Moravčík a nemzetközi előzsűri képviseletében azt hangsúlyozta, hogy az új projekteknél egyre gyakoribb szempont a fenntarthatóság, ami jó irány, hiszen ennek a kezdetektől fogva fontos szerepe kell, hogy legyen a terveknél. A zsűri hiányolta az egyes projektek és a tágabb városi kontextus közötti összefüggések figyelembevételét. Úgy tűnt számukra, nincsenek hosszú távú víziók erre vonatkozóan. A meglehetősen kritikus szemlélet ellenére mégis pozitívan látják a pályaműveket. A főszerkesztő kiemelte, hogy a magyar építészek a globális trendeket és a helyi értékeket egyaránt szem előtt tartják, ami erőssége a hazai építészetnek.
    Az elmúlt 17 év során a díjak odaítélésében több mint 40 sajtóorgánum képviseletében több mint 50 újságíró vett részt. 2021-ben a médiazsűri:
    • Zubreczki Dávid, zsűrielnök
    • Bagi László (Forbes)
    • Csernátony Dóra (TV2 Propaganda)
    • Földes András (Telex)
    • Etentuk Inemesit (Art Locator)
    • Rajcsányi Gellért (Mandiner)
    • Szilágyi Róza Tekla (Artmagazin)
    • Zsuppán András (Válasz Online)
    A médiazsűri munkáját elismert szakmai szereplőkből álló zsűri segíti. 2021-ben a szakmai zsűri tagjai:
    • Tőrös Ágnes
    • Weiszkopf András
    • Wesselényi-Garay Andor
    Főtámogató: Austrotherm – Energiahatékonysági Különdíj, Kovács Zoltán Emlékdíj
    Díjátadó támogatók: KÖZTI – MÉD Terv kategória, Europa Design – Belsőépítészeti Különdíj, Gránit Pólus – Fejlesztői Szakmai Nagydíj, Optimum Solar – Napelemes Ingatlanfejlesztések Különdíja, Magyar Építőművészek Szövetsége – Közönségdíj Épített környezet kategória, Szónok Születik Retorikaiskola – Legjobb Prezentáció Közönségdíja
    További támogatók: Canon, Digifol, Fischer Hungária, Hansgrohe, Lysis Project Kft., Murexin, Market Építő Zrt., Prefa Hungária Kft., Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., Xella Magyarország Kft., Nemzeti Kulturális Alap
    Kiemelt médiapartner: Telex
    Szakmai médiapartnerek: Octogon, Kortárs Építészeti Központ, Magyar Építéstechnika, Régi- Új Magyar Építőművészet, Építész Közlöny, Proidea, Építész Klub, Magyar Építész Kamara