Katona Vilmos

Alkotómódszer és folytonosság a kortárs finn építészetben

Matti és Pirjo Sanaksenaho: Szent Henrik ökumenikus kápolna és kortárs képzőművészeti kiállítóház, Turku-Kaistarniemi, 2005

A finn táj egyedisége olyan mélyen íródik a szemlélő emlékeibe, hogy a vissza nem térő visszaidézése alkotófolyamattá válik. A fény ereje, tisztasága feledhetetlen és átható. Az építész nem tudja megkerülni a természetet, a szépség titkos forrásait a kövekben, az erdőben és az egyensúlyra törekvő kompozíciókban. Mi e komponálás lényege?… – a töretlen folytonosság.

Szépségforrások
Egyetemista korunkban élvezettel hallgattuk Kaszás Károly finn építészetről tartott műegyetemi előadásait. Óráin rendszeresen teltház volt, már a kezdés előtt várakozással telt meg a levegő. A fehérszakállú, nyakába – finn szokásnak tisztelegve – bőrtokba helyezett kést akasztó, középkorú úr néhány dia felvetítése után varázslatos légkört teremtett maga körül. Nem csupán saját készítésű fotói, s az azokban rögzített intuitív pillanatok, hanem a személyes élményekből táplálkozó és azokból korlátlan erőt merítő beszámolói is megragadták a képzeletet. Több volt az, mint képzelet. Nem csupán tervrajzok alapján felvázolt modelleket láttunk, melyeket az elme egy magára hagyott terepasztalon egyedül felépít, hanem betekintést adott a megismerő pillantás forrásába, amelyet maga is átélt, s amelyhez a lélek meditatív csöndjére volt szüksége. Beszámolói sohasem merültek ki a tudós gyűjtőmunka eredményeinek bemutatásában, az épületek szerkezeti és vizuális konfigurációinak elemzésében, de nyitottak voltak azokra a váratlan impulzusokra, amelyek az építészetet megérteni óhajtó, kutató tekintet előtt kibomlanak, hogy saját, hamisítatlan szépségükben tündököljenek. Az épület műalkotás-voltának kérdése fel sem merült, hiszen a kezdettől feltáruló szépségek eleve lehetetlenné tették az épületek vegytisztán intellektuális megközelítését.