Kollektív Ház, Miskolc

Szöveg: Pirity Ádám, Kissfazekas Kornélia
 
A közösségi életforma egyre népszerűbb. Utazáshoz közös autót, közös biciklit használunk. Az üres belvárosi telkeken közösségi kerteket hozunk létre. Szinte már minden használati cikket ki lehet bérelni rövid időszakra is, a ruhától kezdve a szerszámgépekig. A munkavégzés területén az egyik legnépszerűbb új trend a közösségi iroda, a co-housing lakhatási formában pedig sokan a városi együttélés alternatív lehetőségét látják. Ezek tükrében fontos megismerni az egyik első hazai kezdeményezést, amely az 1970-es évek végén valósult meg, amikor 30 egyetemista úgy döntött, hogy közösen kezdi el a felnőtt életet. A letelepedés helyének Miskolcot választották, ahol az ország egyik legfontosabb ipari központja épült, égető szükség volt tehát szakemberekre, köztük fiatal tervezőkre. Talán ennek is volt köszönhető, hogy az akkori Városi Tanács lehetőséget adott az együtt maradni vágyó kollektíva számára egy közösségi terekkel kiegészített lakóépület megvalósítására.

Felvetődhet a kérdés: miként volt lehetséges a Miskolci Kollektív Ház létrejötte és üzemeltetése egy, a kapcsolattartási formákat oly erősen kontrollálni akaró politikai közegben, mint amilyen az 1970-es évek Magyarországán volt? Az egyenlőség és a kollektivitás az államszocializmus egyik ideológiai alapelemének is tekinthető. A közösség kulcsszerepet kapott a jövőbeni társadalom építése során, melynek szimbóluma a polgári értékrendet felülíró, elkötelezett, lelkes és tevékeny közös akarat lett. Az új társadalmi mag a család maradt és látszólag nem változott (apa, anya, gyerekek), de a résztvevők szerepvállalásával és a társadalmi tudatosságával szembeni elvárás merőben más lett. Heller Ágnes és Vajda Mihály 1970-ben megjelent tanulmányában azonban kommunista társadalom lehetséges családtípusaként a kommuna is nevesült, mint a polgári család „utóda”. Olyan szabadon választott közösség, melybe egyének lépnek be; családok esetében pedig azok minden egyes felnőtt tagja, mint egyén lesz a közösség tagja. Az egyéni szerepek átértékelődtek, miközben a közösségért, a közös, „szebb jövőért” történő együttes munka kiemelt üzenetként volt jelen. A szervezett és irányított közösségi tevékenységekben való részvétellel szemben az egyéb típusú csoportos együttlétet a rendszer szabályokkal és kontrollal igyekezett korlátozni, sokszor az új társadalom erkölcsi elvárásainak megfelelő, „szocialista” viselkedési normákra hivatkozva.