Magasházak Budapesten

Szöveg: Körmendy Imre

A magas épületek építése mindenkor a hatalom kifejezése volt (egészen visszamenve az időben utalhatnánk a Biblia írójának értelmezésére, Bábel tornyára, ahol az akkori emberiség az Isten fölé akarta ezzel magát helyezni). A középkor itáliai városállamaiból ismerjük a gazdag családok vetélkedését abban, hogy kinek a lakótornya magasabb. A vetélkedés odáig fajult, hogy az éppen hatalomra jutó család esetenként visszabontatta a másikét, hogy azé ne legyen magasabb.
A kiemelkedő épületek kijelölik a központi helyet, a falu vagy a város templomának tornya kilométerekről jelzi, jelezte a célt, az útirányt (a nyelvben így rögzült: „toronyiránt”). A felfelé való terjeszkedés – a hatalmi hóborton túl – ott jelentkezett, ahol szűkében volt a beépíthető terület. E szűkösség két okból állhat elő. Vagy ténylegesen kevés a terület (ez igen ritkán fordul elő), vagy a védhető terület kevés (ez gyakoribb, sok középkori európai városra jellemző). A felhőkarcolók hazájában, az USA-ban és a szomszédos Kanadában nincs kevés hely: az Egyesült Államok laksűrűsége hazánkénak a 33%-a (34 fő/km2), északi szomszédjáé meg konvergál a nullához (3,2 fő/km2), hiszen egy Európányi területen 35 millióan élnek.
A felhőkarcolók létesítése kihívás az építész és a mérnök társadalom számára, akiket vonz a nehéz feladat és „a nyomot hagyni” ősi vágya. Ez erőteljesen érinti a politikusokat és a pénz embereit is.