Vajdasági római katolikus templomok építészete

Dubravka Đukanović: Vajdasági római katolikus templomok építészete 1699–1939
Péterváradi Területi Műemlékvédelmi Intézet, 2015, 580 oldal

Szöveg: Hadik András

dubravka

Öt év tiszteletre méltó kutatómunkáját összegzi az újvidéki építész, melyet a helyi műemlékvédelem adott ki gazdag illusztrációval, szerb és angol nyelven. A templomépítők és a hívek a magyar ill. német nyelvet inkább indokolnák, ezek hiánya kevésbé méltányolható. A szerzőnek már megjelent hasonló munkája: Ortodox templomok a XVIII-XIX. században a Bácskában címmel (2009).
Ez a könyv nagyobb földrajzi egységet vizsgál: a mai Vajdaságot. Az 1848-as szabadságharc leverése után az abszolutizmus kormányzata hozta létre a szerb vajdaságot, amely akkor magában foglalta a ma Romániához tartozó Bánságot is, a volt Bács-Bodrog, Torontál és Szerém megye katolikus templomait teszi vizsgálata tárgyává. Nehezítette a szerző helyzetét a katonai határőrvidék adminisztrációja, amelyhez Bécsben, az Állami Levéltárban kellett kutatást folytatni; továbbá, hogy a források nyelve nem szerb, hanem latin, magyar és német a tárgyalt korszakban.
A török után a nagyrészt pusztasággá vált régióba betelepítés történt, melynek során az ortodox szerbek és románok mellett elsősorban a katolikus németek, magyarok és horvátok, bunyevácok találtak új hazát e területen, az ő számukra épültek a katolikus templomok. A 20. században többször változott a lakosság nemzetiségi és vallási aránya (ki- és betelepítések, tömeggyilkosságok), legfőképp az első és második világháború után. Legutoljára az 1990-es években kerültek veszélybe ezek az elnéptelenedő templomok, mivel a kis közösség azokat már nem tudja fenntartani.
A vizsgált nagyszámú (243) templom és kápolna közül a 18. században barokk és későbarokk stílusban, majd a 19. század első felében klasszicista stílusban épültek, ezt követték a romantikus, majd a historizmus jegyében neobarokk, neogót építészeti jegyeket felmutató objektumok. A szecesszió kevésbé jelenik meg, talán a megrendelők konzervativizmusa okán. Külön fejezetet szentel a könyv az e területen működő építészeknek is. Számos kismestert ismerünk meg, így pl. Kiss Józsefnek az Országos Levéltárban, Pecz Samu hagyatékában fennmaradt terveit, aki a 19. század elején négy templomot is tervezett. Megemlíti a szerző a budapesti Hoepfner Guido szabadkai (Szent Rókus 1894), és a szintén budapesti Aigner Sándor szabadkai ferences; (átépítés 1908), vagy a szabadkai Raichle J. Ferenc bácstopolyai neogótikus templomát (1904–1907). Érdekes adalék, hogy Raichle világi épületeiben a lechneri építészet egyik leginvenciózusabb délvidéki képviselője. A Szerémségben a legnagyobb alkotó a német Hermann Bolle, a „zágrábi Schulek”, aki Friedrich Schmidtnél végzett Bécsben, majd a horvát fővárosba telepedve jelentős szerepet játszott a horvát műemlékvédelemben. Nem említi viszont a könyv a temesvári születésű, szintén Schmidt-növendék, budapesti Foerk Ernőt, aki Tavankúton és Bácsföldváron is épített templomot és ő bővítette a bajmoki templomot is.
Érdemes lett volna az áttekintő táblázatban feltüntetni a tervezőket, illetve a függelékben az építészekről összeállított kislexikont is mellékelni. A kötet erőssége a tipológiai táblázatok sora, melyek során különböző aspektusokból (egyhajós, háromhajós, félköríves záródású, sokszögzáródású, kereszthajós stb.) vizsgálja és kronologikusan lajstromozza az objektumokat. Tipológiai rendszerét nagyrészt Klein Rudolf magyarországi zsinagógákról szóló könyvéből adaptálja. Dubravka Đukanović könyve alapmű, mely további kutatásokat inspirálhat.