Kotsis Iván-érem 2020

MÉSZ, 2020. december 15.

December 15-én, Kotsis Iván 131. születésnapján adták át a Kotsis Iván-érmet, az építész szakma „fair-play díját”, mellyel a Magyar Építőművészek Szövetsége az oktatóként és tervező építészként is kiemelkedő minőségben tevékenykedő szakmabeliek munkásságát ismeri el. Ezúttal …

Keszthely balatoni központjának fejlesztése 2020

A pályázat eredménye

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Keszthely balatoni központjának fejlesztése 2020″ megnevezéssel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú pályázatot. A pályázat keretében építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak a kiemelt jelentőségű területen egy magas szintű szolgáltatást nyújtó, multifunkcionális együttes …

Nyers tégla, lelki ház

Református templom és gyülekezeti ház, Miskolc-Avas

Építészek: Magyari Éva, Pazár Béla
Szöveg: Nagy Károly Zsolt
Fotók: Szántó Tamás

A második világháború alatt rommá bombázott Miskolc városát a szocializmus mintaértékű iparvárosává építették újjá, s ennek a vállalkozásnak egyik nagyprojektje volt …

Antimetrikus szimmetria

Széchenyi adótorony, Budapest

Építész: Dévényi Tamás
Szöveg: Dragon Zoltán
Fotók: Bujnovszky Tamás

Antimetrikus szimmetria jellemzi a Széchenyi-hegyi adótorony homlokzatát. Az átépítést vezető építész, Dévényi Tamás fenti szavai a kettős zárterkély elhelyezésére, arányaira vonatkoznak, tehát azokra az építészeti elemekre, amely …

Tájsebplasztika

Elysium társasház, Budapest

Építész: Balogh Ferenc
Szöveg: Zsoldos Anna
Fotók: Bujnovszky Tamás

A budai lankán közelről csak egy különös plasztika, távolabbról azonban meghatározó látványa a dunai panorámának az egykori SZOT-üdülő átépítésével létrejött Elysium társasház.

Az Ybl-díjas Vass Antal építész …

Az igazmondó iskola

II. Rákóczi Ferenc általános- és középiskola, Hajdúsámson

Építész: China Tibor
Szöveg: Tuczai Rita
Fotók: Szántó Tamás

Az épület a Hit Gyülekezete egyház által fenntartott II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzőiskola és Alapfokú Művészeti Iskola középfokú intézményének állami támogatás …

A magvető háza

Református templom, Nyíregyháza

Építés: Kulcsár Attila
Szöveg: Fazakas Réka
Fotók: Szántó Tamás

Nyíregyháza keleti határán, Örökösföld lakótelepének Szentháromság terén az ökumené jegyében jól megfér egymás mellett három új építésű keresztény felekezetű templom. 2009-ben elsőként a görög, majd 2014-ben a …

Linum dolomiticum

Pilisi Len Látogatóközpont, Pilisszentiván

Építészek: Hőnich Richárd, Nagy Péter
Szöveg: Okrutay Miklós
Fotók: Juhász Norbert

A Pilisszentiván és Nagykovácsi határában található dolomit hegyoldalak adnak otthont a pilisi lennek (Linum dolomiticum), mely a világon kizárólag itt fordul elő. A teljes …

Átrium és tornác

Egészségház, Lepsényben

Építész: Vékony Péter
Szöveg: Tatai Mária
Fotók: Hajdú József

A Fejér megyei Lepsény nagyközség vadonatúj egészségházát a község központi részén 2020-ban adták át. A szabadon álló épület utcával párhuzamos homlokzata mintha egy hosszú kúria lenne középrizalittal, az …

Balaton-parti kísérlet

ZAM, multifunkciós rendezvénytér, Zamárdi

Építész: Kendik Géza
Szöveg: Szövényi Anna
Fotók: Bujnovszky Tamás

Zamárdi település az utóbbi években fesztiváljaival próbál felnőni Siófok mellé, kihasználva Budapest közelségét. Van egy jól működő szabadstrandja sok szolgáltatással, épülő nívósabb üdülőkkel, apartmanokkal. Az éttermek …

Híd a jövőbe

Intermodális csomópont, Kaposvár

Építészek: Simon Viktória, Kertész Bence
Szöveg: L. Balogh Krisztina
Fotók: MÁV, Szecsődi Balázs

A kaposvári intermodális csomópont kialakításának gondolata tíz évvel ezelőtt merült fel. Célja a belvárosban külön-külön – bár egymás közelében működő – távolsági buszpályaudvar, …

Rakpart a város és a régi kikötő között

Elba Niederhafen Promenád, Hamburg

Építészek: Zaha Hadid, Patrik Schumacher
Szöveg: Szegő György
Fotók: Zaha Hadid Architects

Hamburg külvárosi részén az Elba 625 m-es gátszakaszát hidrológiai komputerszimuláció alapján közel 1 méterrel meg kellett magasítani. A meglévő mérnöki mű megerősítését – …