Magyar Építőművészetért Érem 2018: Moravánszky Ákos

Szöveg: Ferkai András A Magyar Építőművészek Szövetsége a magyar építőművészet nemzetközi megismertetése, rangjának és tekintélyének emelése terén végzett munka elismeréséül A Magyar Építőművészetért Érem kitüntetést alapított 2010-ben. Ezzel kívánja megköszönni azon építészek munkásságát, akik Magyarország határain kívül dolgoznak, és munkájukkal érdemben segítik a magyar építőművészet nemzetközi elismertségét. 2018-ban a MÉSZ elnöksége Moravánszky Ákos professzornak ítélte […]

Megújuló építészeti örökségünk – kincsek a jövőnek

A Magyar Építőművészek Szövetségének kiállítása a Várkert Bazárban 2018. augusztus 29. – szeptember 9. Szöveg: Latorczai Csaba Magyarország gazdag és fordulatos történelme igen változatos és egyedi műemléki örökséget hagyott a jelenkorra és – ha vigyázunk rá – a jövendőre is. Több szempontból is fontos ezért, hogy időről időre számot vessünk, hogyan áll, vagy éppen alakul […]

A románcement regénye

A historizáló épületek homlokzatának anyagáról Szöveg és fotók: Jeney András A magyarországi építészettörténetben a 19. század második fele és a 20. század eleje a neostílusok vagy más szóval a historizmus kora. Ekkor született meg épületállományunk jelentős és igen színvonalas része. A korszak elmúltával sok kritika érte a historizmust. Néhány kutató (Ybl Ervin, Kismarty-Lechner Jenő) behatóan […]

Kozma Klasszik

A kiállítás megnyitószövege Műcsarnok, Kamaraterem, 2018. szeptember 5. – december 2. Szöveg: Rostás Péter Fotó: Bujnovszky Tamás 70 éve hunyt el Kozma Lajos, a világhírű építész-iparművész, grafikus és pedagógus. Tisztelegve a kiváló alkotó előtt, a 2018-as Kozma-emlékév keretében nagyszabású programsorozat indul, amelynek célja Kozma sokszínű munkásságának, komplex tervezői attitűdjének bemutatása. A programsorozat kiemelt rendezvénye a […]

Közép- és Kelet-Európai zsidó temetők

Klein Rudolf legújabb kötetéről Rudolf Klein: Metropolitan Jewish Cemeteries in Central and Eastern Europe in the 19th and 20th Centuries in Central and Eastern Europe. Comparative Study ICOMOS Nationalkomitee der BRD, Landesdenkmalamt Berlin. I. kiadás, 2018. Szöveg: Szegő György Klein Rudolf, a 455 oldalas reprezentatív tezaurusz szerzője meggyőzően élt a műemléki világszervezet felkínálta lehetőséggel. Az […]

Co-housing

Co-housing példák Bécsben és a közösségi együttélés lehetőségei Budapesten Szöveg: Babos Annamária, Horogh Petra, K. Theisler Katalin Fotók: Babos Annamária Bécsben a támogatott lakásprojektek és a korábbi co-housing létrehozási tapasztalatok nyomán az elmúlt 15 évben fellendült a közösségi lakhatási projektek megvalósítása. Budapesten a co-housingok helyzete ehhez képest gyerekcipőben jár, egyelőre a téma megismerése, közösségek alakulása, […]

Boldog város az okos világban

Városok az információs társadalomban Szöveg: Barsi Boglárka Már a nyolcvanas, kilencvenes években előtérbe került egy olyan új látásmód, amely az új technológiák szerepét vizsgálta a városok szerkezetében, működésében, tervezésében. Létrejött az információs társadalom elmélete, melynek középpontjában elsősorban az információs és kommunikációs technológiák (IKT) elérhetősége, jelenléte és azok minősége állt. Az információs társadalomról való gondolkodás úgy […]