A vagabondok nemzedéke

Szerves építészet ma

Szöveg: Kuli László

U. Nagy Gábor: Táncpajta, Őriszentpéter

U. Nagy Gábor: Táncpajta, Őriszentpéter

A magyar organikus építészet alapgondolatait, alapköveit a két nagy hatású mester, Makovecz Imre és Csete György rakta le. Tanítványi nemzedékek sora került ki kezeik alól, szakmai jelenlétük megszűnése hatalmas űrt hagy utánuk. Kérdés, hogy az életművek gondozásán, ápolásán kívül meg tud-e maradni szellemi örökségük az építészeti nyelvben? Élő gondolatként tud-e megmaradni? Mivé képes átalakulni, miből képes majd táplálkozni ez az építészeti szemlélet?
Makovecz Imre távozása után fontos áttekinteni, hogy munkássága mennyiben hatott a mai magyar építészetre, hol mutatható ki, hogy egy-egy alkotás rokonítható az organikus gondolattal. Ennek kapcsán sok olyan építészről esik szó manapság, akik bár nem tekinthetők Makovecz-tanítványnak, alkotásaikon mégis kimutatható az organikus szemlélet és tervezői gondosság. Ezen építészeti alkotói módszer körülírása elengedhetetlenül fontos a jövőt illetően, de vallom, hogy a személyes tanítás által átadott gondolat, a tanítványi láncba való becsatlakozás itt is mindennél fontosabb, tehát csak a tanítványok építészeti munkásságának építészeti közbeszédbe való beemelésével lehet teljes az organikus építészet jövőjéről folyó diskurzus.
Makovecz esetében három tanítványi nemzedékről lehet beszélni: a 70-es években szervezett magán-mesteriskola hallgatóiról, a 80-as évek visegrádi táborainak pályakezdő építészeiről és a 90-es évektől a vándoriskolás nemzedékről. Az alábbiakban ez utóbbival foglalkozom. A Vándoriskola 25 éves működése alatt számos építészt bocsátott útjára. Néhányan közülük ismertek az építész szakmában, de sokan az aktív névtelenséget választva dolgoznak a Kárpát-medence különböző részein. Közhelynek számít, de igaz, hogy a vándoriskolai mesterképzés igazából embert épít, nem csupán építészt képez.