Antropozófus ház

Összefoglaló Makovecz-mű a hegyen

Építész / architect: Makovecz Imre† Text: Szegő György Photos: Zsitva Tibor

Makovecz Imre rajza

Egy ház, amelyet megépített, de be nem költözhetett abba. Az építészet drámájának utójátéka – valahol az életmű felett, azon túl. Lehetőség a megértésre. Házának jelentősége nem a funkciók és a forma egysége, hanem a szellemfilozófia felől közelíthető, ehhez vezetőként a magyarországi antropozófia egyik szellemi vezetője, Kálmán István friss szövegeire is támaszkodtam. Ő és Makovecz 1956 után az illegális magyar csoportmunkában együtt indultak Rudolf Steiner „szabadság-filozófiája” felé. Makovecz később, látva, hogy a szellemtudományt itthon diszkreditálták, kilépett az Antropozófiai Társaságból. Végül mégis Steiner nyomán értette meg a világot és tanítása szellemében épített, építette saját családi házát is.

Az én építészeti tevékenységemnek és az én életemnek van egy tengelye, ez a tengely az antropozófia, és ez az egész tevékenység arra fűződik fel, minden magyarázat csak ebből kiindulva lehetséges – idézi Makoveczet emlékezésében Kálmán István („Én nem lehetek antropozófus építész…” Emlékezés Makovecz Imrére. Szabad Gondolat. 2012. március). Kálmán interjúrészletekkel hívja elő a dornachi Goetheanumnál tett első, 1965-ös közös látogatásukat is. A fiatal Makovecz a látogatás nyomán fogalmazta meg előbb „ösztönösen, később abszolút tudatosan, hogy félreértik [az antropozófiát]… magánéleti szférává züllesztik… ahelyett, hogy normálisan viselkednének. Tehát saját szakmájuk területén, a saját környezetükben csinálnának egy életpraxist azokból a felszabadító, tiszta és világos gondolatokból, amelyeket Rudolf Steiner segítségével sikerült megérteniük” (u.o.) Az 1922-ben leégett első épület helyére a Steiner által elgondolt, de már halála után épített főépületénél építészhallgatóként én is jártam, valóban lehetetlen a hatása alól kilépni.
Makoveczék a látogatásukkor találkoztak a Magyar Antropozófiai Társaság emigrációban élő alapítójával, Nagy Emilné dr. Göllner Máriával és a bécsi Friedl Meangyával, „aki akkoriban a világ legnagyobb euritmistája volt, Budapesten … gyakorlatokat vezetett számunkra, amelyeken Imre is részt vett. Ezekből a gyakorlatokból keletkeztek Makovecz »Mozgáskísérletei «” – emlékezik Kálmán István. Az első benyomás tehát egyben az emigráns magyar szellemi vezetőkkel való találkozás is volt, a Steiner-iskola itthoni folyamatosságának ígérete. Hazatérve Makovecz nem tudta hozzáilleszteni a valóságot az élményhez. Az antropozófiát kiszorították a társadalmi létből: „beláttam, hogy nem tudok rajta változtatni, és ezt én nem eredményemnek, hanem hibámnak tekintem – összegezte Makovecz Imre. – Én nem lehetek antropozófus építész, mert az antropozófiát diszkreditálták” (u.o.). Kálmán úgy látja, barátja kerülte, hogy okkult vezetőként az antropozófia itthon az ő személyéhez kötődjön. Makoveczet az antik görög akadémiák filozófusaihoz hasonlítja, akik átélték, hogy „a keresztény hitet felvett, de azt még egyáltalán nem értő tömeg, a keresztény egyházra hivatkozva, lerombolta a pogányság szent helyeit és elüldözte tudósait” (u.o.). A hasonlatból jobban megértem Makovecz vonzódását „a magyar népművészet, a magyar múlt, a közép-európai hangulatok iránt”. Tanítványainak éppen ezt kínálta segítő közvetítőként, és Kós Károly nyomán az építészeti módszert át is tudta adni.
A másik most idézett tanulmány az államalapítás korát értelmezi (Kálmán István: A magyar nép eredete, I. István király országlása. Szabad Gondolat, 2012. március). Kálmán nem csak a közismert keleti eredetmítoszt idézi fel, de a német Gandersheim kolostorából is levezet egy nyugati főmotívumot, kiszélesítve az államalapítás szellemi közegét. A kolostort és Szent Istvánt a kelet és a nyugat közötti szellemi hidak építőiként láttatja. Kiemeli, hogy a kolostor apátnője, Hroswitha költőnő (932-1002) a görögök platonikus szellemiségét összekapcsolta az ezoterikus kereszténységgel. Épp ekkor itt készült apácának Gizella, akit Géza 995-ben Vajk feleségéül kér. Kálmán utóiratként passaui élményeit is mellékeli – Gizella sírjának egy képével is szolgál. A fotó Gizella nyughelyét barlangsír pozícióban mutatja, kis gótikus faragott kapu annak nyílása. Most a háznál állva ráismerek a mérmű archetípusára: Makovecz ablakaiban is felsejlenek a halhólyagnak hívott „szárnyak” valamint a „harmadik szem”, mint a közép archetípusa. Szemöldökként-szárnyként ívelnek a „bolthátak”, e jelet Makovecz egyik monográfusa, Anthony Tischhauser (Bewegte Form, der Architekt Makovecz Imre, Urachhaus Stuttgart–Gyorsjelentés, Bp. 2001) a Berlin felett az ég wendersi angyalszárnyaihoz hasonlítja. Jelen időnket az antropozófia Mihály arkangyal koraként illeszti az emberiség én-fejlődés programjába. Az (angyal)szárnyak, az euritmia repülés-kísérletei egy másik antropozófus kötődésű építész, Santiago Calatrava ihletének, jelkészletének is főszereplői (bécsi kiállításáról lásd Sz. Gy. cikkét, MÉ 2003/3).

„Minden Makovecz-ház mögött ott van egy másik.” - Makett az Alapítvány nyitókiállításán. (a Makovecz Imre Alapítványról lásd a a 46-47., ill. az Organikus Guideról a lap 43. oldalát)

A szárny-szem szimbólum a saját házon is kifejező, szinte ótestamentumi „jel”. De e nyíláskeret őse ott van már Makovecz Csipke utcai hétvégi házán (1972), a Sárospataki Kultúrközponton (1974), a Richter-házon Budapesten, a tördemici Thaly-házon (1988), a Koch-házon Recsken, a templom kapu felett Siófokon (1990), vagy – továbbfejlődve – legutóbb a Makovecz tervezte kolontári házon is. A szárnyak – beleértve a közrefogott gömbformát is – Sevillában (1992) és a százhalombattai templom kapuján (1993) fölfelé „mozdultak”, az operaházi Csodálatos Mandarin díszletben (1993) és a budapesti Expo terveiben (1996) immár tornyok főmotívumává emelkedtek. Utóbbi, mint csírázó magház immár az Atya / Fiú és Mária kozmikus szimbólumaiként értelmezhetőek.
Most az Alsó Svábhegyen az udvar felé néző sarokablak-verzió is ama „felrepedő magháznak” a toposza szerint készült, aminek legismertebb korábbi példái a hannoveri Demeter Központon (1998), a Velencei Biennále atlantiszi tornyán és Csenger templomtornyán (2000), majd az egri fürdőn (2001), vagy az újvidéki Magyar elesettek emlékműtervén (é. n.) is megjelennek. Ugyancsak kiérlelt a „földből nőtt ház” sáncmotívuma, amire itt a telek korlátai miatt csak kőpajzsok utalnak, amolyan „cölöpvárként” védelmezik a házat. Az elemformák a nagyszentmiklósi lelet égberagadás képének részleteivel, vagy az erődtemplomok falához tapadó sírkövekkel is analógiában állnak. A kertet ölelő alaprajz is átvonul az életművön – Sárospataktól az überlingeni Natura-házon (1993), Siklós Borfeldolgozóján (2000) át az alaszkai Andor-ház (é. n.) tervéig. A tetőt földanyagú, hódfarkú cserép fedi. Új motívum Makovecz Anna betonlevél kerti burkolata az udvar öblében.Az alaprajz súlypontjára szerkesztett a bejárat: az érkező rögtön tájékozódni képes, ettől azonnal otthonos a térérzet. Az ív egyik végén kerek, közösségi teret formáló, opeionos kupola, amely a dornachi előkép szerint a Makovecz-pálya legerősebb, visszatérő eleme: égi sátor architektúra. Túloldalon a körterem csóvájaként megfogalmazott műterem áll, ami Marianne-nak, a művészfeleségnek készült. A közösségi nagytérhez tartozik egy érintő pozíciójú konyha és kandalló. A belső fedés deszkazsindely, amely finoman vált át csúcsíves nyíláskeretté, amint a héj a kupola oszlopaihoz közelít. A végpontok között, az udvar felé néző „hajlított tornácról” nyílik a két, galériázott háló. Ennek lépcsője mögé került a kétfelől megközelíthető fürdő. A csillagba, négyzethálóba rakott kerámiapadló nem teljesen szervesül, nehezíti az íves falak egyedi bútorozását – de, mint jeleztem, nem a funkció hagyománya felől közelítek az épülethez. Fontosabb felismerni, hogy minden Makovecz-ház mögött ott van egy másik, és minden háza mögött további házak, együtt: az egész alkotó élet – mind az antropozófia építészének imaginációja.
Összefoglalva: Makovecz Imre saját magának, igenis antropozófus építészként tervezett házat. Ennek minősége a szellemtörténet felől ítélendő meg, hiszen tervezőjében „az antropozófia mélyebbre hatolt, a szíven keresztül le az akaratba” – írja befejezésként Kálmán István, aki a másik szövegben Rudolf Steinerrel ezt így magyarázza: „a magyarok Közép-Európa én-kultúrájához tartoznak (GA 287), de eredet-erőik keleti elemei a nyugati fejlődés akadályaként lépnek fel. Ezeknek ki kell halniuk, át kell alakulniuk, ahogyan Széchenyi István a Kelet népében írja: »a korlátlan tűznek nemes hévre, a vad erőnek bajnoki szilárdságra, a romboló ittasságnak nagylelkűségre kell tisztulni, felemelkedni«” (u.o.). Ezt az emelkedést célozza meg építőmágiaként Makovecz Imre építészete (l. Szegő Gy.: Teremtés és átváltozás. H&G, 1996). Steiner filozófiájában az Ahriman legyőzése a szellem feladata. Kálmán egy görög krónikásra hivatkozik az ősmagyarok hitéről: „Nagy szerepet játszott még vallásukban egy hatalmas, de Istennek alávetett gonosz szellem, kit Ármánynak [v.ö. Ahriman-nal] másképp Ürdöngnek neveztek (…) hitték továbbá a lélek halhatatlanságát s egy túlvilági jobb életet.” (u.o.).
Ha Kálmán István két itt idézett írását vezetőként egybeolvassuk, rátalálhatunk a ház értelmezésének Makovecz-kulcsára: „hogy egy Nyugatról jött, talán ír-kelta lélek, aki sorsát a Kárpát-medencében élő népek sorsával kötötte össze, milyen feladatot hordozott magában, ezt a rejtélyt megfejteni (…) fontos feladatunk”. *

*Amikor az előző írásban Kaffka Péternek az Art deco és modernizmus – lakáskultúra Mo.-on 1920-1940 c. kiállítás kapcsán felragyogó gödöllői „Varjúvára” kapcsán arra biztattuk a magyar építészettörténészeket, hogy vizsgálják felül a progresszió fogalmát, akkor ennek az ellenőrzésnek fontos része kell legyen a mai „hivatalos felfogás” megnyitása a „másik modernekre”, benne az antropozófia honi építészetére is – amint például teszik ezt a német nyelvterület szaktörténészei.

Építész tervező / architect: Makovecz Imre
Építész munkatársak / fellow architects: Arnóczki Imre Balázs, Ferenc Attila
Statika / structure: Pongor László

Tagged with