Klotild palota, Budapest

Építész / architect: Komjáthy Attila Szöveg / text: Vámos Dominika Fotók / photos: Bujnovszky Tamás

„Helyzetünket paradicsomiként vagy pokoliként is megélhetjük, minden a felfogásunktól függ.” (Buddha)

Budapest talán legexponáltabb pontján, a Ferenciek tere és az Erzsébet híd felhajtójának torkolatában, ott, ahol a két századfordulós Klotild palota városkapu motívuma áll, hamarosan megnyitja kapuit a Buddha Bar Hotel. Az egzotikus elnevezésű intézménynek az északi, úgynevezett II. számú Klotild palota ad helyet, amely ez alkalomból – műemléki védettsége folytán – visszanyerte eredeti homlokzatait, tetőkontúrjait, gazdagon díszített, barokkosan eklektikus lépcsőházát, ihletet adva déli ikerpárjának a felzárkózáshoz.

A Giergl Kálmán és Korb Flóris (New York palota, Zeneakadémia) tervezői munkásságát dicsérő kettős palota több szempontból szimbolikus hely, amelynek fordulatos élettörténetét, kiemelt jelentőségét elsősorban elhelyezkedésének köszönheti. A két palota közötti impozáns, ugyanakkor világvárosian dinamikus térfolyam mind Pest, mind Buda felől érkezve katartikus térélményben részesíti az arra járókat és közlekedőket. A század elejétől a budapesti képeslapok, a Budapestről szóló vagy itt játszódó filmek kihagyhatatlan színtere ez, amelyet persze a történelmi viharok sem kerültek el. Utoljára 2006 őszén az építkezéshez használt palánkokból barikádokat emeltek a tüntetők. A második világháború és az azt követő időszak brutális sérülések nyomait hagyta rajta, de a rendszerváltás utáni ingatlanspekulációs ügyletek számára is kitűnő eszközül szolgált az épület. Most a kényszerű időkiesés fogcsikorgatva próbál helyére zökkenni a válságévek megpróbáltatásai közepette.Budapest aranykora, a századfordulós évtizedek a tőkebeáramlás, a pénzügyi jövedelmezőség által mozgatott gazdaságfejlődés volt, amelynek tárgyiasult központja a modern, szervezett világváros lett. A gyorsan szaporodó épületállomány jelentős része biztos megtérülést ígérő vállalkozások eszközeként épült, amelynek lényege a bérletbe adás volt. A legjobb befektetést azok a jó telken elhelyezkedő belvárosi paloták ígérték, amelyek többféle funkciót, többféle – jól prosperáló – bérlő réteget tudtak kiszolgálni: egyszerre kínáltak üzleteket, elegáns irodákat és luxuslakásokat. Az egykori építtető, Habsburg Klotild főhercegné projektje a frissen eldózerolt régi belváros helyén emelkedő új városrész legértékesebb telkére terveztetett, és önmagában is a hatalmi pozíció és a hitel alapú nagyvárosi ingatlanfejlesztés együttesének kitüntetett példája volt, amelynek az eklektikus-szecessziós építészet maga is szerves részét képezte. A környék épületei (pl. Párizsi-udvar) szemléletesen tanúskodnak ugyanakkor azokról az orientális megnyilvánulásokról is, amelyek a kor „versengő látomásai” között hosszú időn keresztül felbukkantak Schmal Henriktől és Lechner Ödöntől Toroczkai, Medgyaszay generációjáig, mint az antik-klasszikus formakészlettől való elszakadás kísérletei. A keleti-egzotikus formálás és mentalitás felfedezése mindinkább elhajlást jelentett a nyugati típusú racionalizmustól, amely egyre kevésbé kívánt foglalkozni olyan homályos lélektani szempontokkal, mint az identitás, a kulturális kötődés, vagy a saját múlt keresése.A századfordulós évtizedek ingatlanbefektetői magas társadalmi presztízshez juttatták és jól megfizették a (sztár)építészeket, akik immár megengedhették maguknak, hogy leváljanak az építőmesteri szakmáról, és kizárólag művészeti-tervezői tevékenységükre koncentráljanak.
Alkotásaikat gazdag, de lehetőleg olcsón előállítható ornamentika és a modern ipari szerkezetek, anyagok invenciózus alkalmazása, újszerű alaprajzi strukturálás jellemezte. Ahogyan a két Klotild palotát is, melynek acélvázra épülő, nagy belmagasságú, kővel burkolt alsó szintjeit drága üzletek, kávéházak, irodák, műtermek (az építész Korb és Giergl, a festő Aba-Novák és mások) foglalták el. Efölé három reprezentatív lakószintet emeltek, amelyeket – hazai viszonylatban elsőként – mozgóliften lehetett megközelíteni, és ahonnan három oldalon páratlan panoráma tárult fel a Belváros, illetve a Duna és a Gellért-hegy felé. 1917-től a tulajdonosváltások szükségszerűen követték egymást, a második világháború utáni államosítást követően ilyen-olyan vállalati irodákat, szerény üzleteket telepítettek a méltatlanul „helyreállított” épületbe. A jelenlegi olasz tulajdonos-beruházó az amúgy világítóeszközök gyártásával foglalkozó nemzetközileg ismert Berghelli Group. A beruházásban érintett valamennyi résztvevő a 21. századi globalitás és multikultúra reprezentánsa. A Buddha-Bar „concept” egy bizonyos Claude Challe-Shalom nevű, izraeli származású, tunéziai születésű, Párizsban élő DJ találmánya, ami eredetileg a keleti és nyugati könnyűzenékből kikevert zenei stílus. Ez a relaxációs hangulatzene időközben komplett életérzéssé teljesedett ki, és afféle „Gesamkunstwerk” gyanánt sajátos atmoszférájú étterembelső, interieur design, majd szálloda koncepció kapcsolódott hozzá, amelyet franchise-ként vásárolt meg az épületet bérlő, libanoni vállalkozók által alapított Mellow Mood szállodaüzemeltető cég. A Siddharta Café, Buddhatitude Spa, a Sky Bar és a Buddha-Bar Hotel belsőépítészetét – amely lényegében francia gyarmati stílusú, keleties, egzotikus motívumokkal és színekkel (bordó és arany) beoltott minimalista, kortárs design – egy francia cég vizionálta, a Mérték Építészeti Stúdió (Komjáthy Attila és munkatársai) adaptálta az északi Klotild palotához. A rekonstrukciós terveket korábban ugyanez az iroda készítette. Ezek után ízlés dolga eldönteni, hogy a multikulturális feelinghez stílusos körítésül szolgál-e a pesti belváros eklektikus épülete, vagy fordítva, méltó-e a századik születésnapját ünneplő műemlékhez az a díszletszerűen felépített, alulvilágított buja atmoszféra, a farostlemez pódiumra állított méretes műanyag Buddha-szobor, és mindaz a hangulati kellék és részletmegoldás, amely sokszor deklaráltan szembemegy a legalapvetőbb építészeti kritériumokkal, nem akar sem konzekvens, sem letisztult, sem őszinte lenni. Ezzel szemben az érzékiség, a bensőségesség, a spiritualitás hívószavaival próbál hiánypótló gesztust kínálni a kíméletlen üzleti világban megtépázott, kiüresedett üzletembereknek, kalandoroknak. Jóllehet üzleti alapon, luxus kategóriában. A Gresham (Four Seasons) és a New York palota (Boscolo) vagy a Méridien és néhány további, nemrég revitalizált budapesti ötcsillagos szálloda esetében az importált belsőépítészeti standard az épület meglévő karakterével és építészeti minőségével még igyekezett némi köszönőviszonyt tartani. Tetszik vagy sem, a 2010-es évek – legalább is a Buddha-Bar Hotel jóvoltából – radikálisan, sőt provokatívan mondanak búcsút ennek a hagyománynak. Az „egzotikus paradigma” alkalmazási kísérletei – ahogy Moravánszky Ákos fogalmaz Versengő látomások című könyvében – egykor „az első lépést jelentették a művészet megújítása felé. Ezek a stúdiumok szükségszerűen a Kelet művészi alkotásainak a Nyugat nézőpontjának megfelelő újrafogalmazásához vezettek.” Kérdés, hogy a 21. század elején egyre nagyobb teret hódító „ezoterikus paradigma” vajon képes lesz-e bárminemű megújuláshoz hozzásegíteni a hanyatló Nyugatot, vagy csupán egyfajta kísérő jelenséggel van dolgunk.

Építésztervező / architect: Komjáthy Attila
Generáltervező / general design: Mérték Építészeti Stúdió Kft.
Építész munkatársak / fellow architects: Márton Eszter, B. Terbe Erzsébet, P. Csutorka Júlia, Csobánki Zsuzsa
Statika / structure: Almásy József , Nemes Bálint
Gépészet / technical installations: Pavlics Károly
Elektromos tervezés / electrical engineering: Balázs Judith
Építész konzulens / consultant: Giorgio Mattioli – Mattioli Associati Architettura
Belsőépítészet / interior design: Alix Tournant – DWA Design Wapler & Associes, Cristiano Benzoni – REV
Megrendelő / client: Klotild Ingatlanhasznosító Kft.
Generálkivitelező / main contractor: Pillér 2000 Kft. (2006-2008), Magyar Építő Zrt. (2008-2010), Market Zrt. (2010-2011)
Projektvezető / project manager: Keszthelyi Kristóf