• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Az illúzió egysége

    A diósgyőri vár rekonstrukciója

    Építészek: Cséfalvay Gyula, Botos Judith
    Szöveg: Zöldi Anna
    Fotók: Cséfalvay Gyula

    diosgyor1

    A diósgyőri vár visszaépítését egyértelműen a turisztikai vonzerő növelése motiválta. A műemlékes szakma ezúttal az ellenkező véglet felől nézett szembe kihívással, mint a Pannonhalmi Apátság esetében – ott egy vállalt ideológia érdekében elvetették, amit a történelem hozzátett, itt viszont visszaépítették, amit az idő lemorzsolt. Valójában mindkét eset ugyanarról szól: a korokat és kultúrákat túlélő építészeti keretek és a folyton változó idő viszonyáról.
    A kulturális és gazdasági átformálódás számtalan épületet ítél lassú pusztulásra. A civilizáció anyagi örökségének belénk nevelt tisztelete és az egyre szűkösebb források azonban arra intenek: a már meglévőt ne pazaroljuk. A diósgyőri vár tervezőinek egyike, Cséfalvay Gyula szerint a várépítés magyarázatra szorul. Annyi mindenképp igaz: döntés kérdése, és demokratikus keretek között minden döntés magyarázatra szorul. Gondolkodhatunk a vár archetipikus jelentéséről, az építés és hatalom viszonyáról, de akár a műemlékvédelem eleve kérdéses műfajáról is. Vagy arról, hogy vajon mi őrzi valójában egy kultúra értékeit: a kövek, vagy a „védők lelke”? Az építészeti minőség ebben a kérdésben másodlagos; a használat a döntő, amely viszont bizonyos határok között előre tervezhető és építészeti eszközökkel befolyásolható. Az építészeti alkotás semmihez nem fogható lehetősége épp ebben áll: anyaggal képes megidézni az anyagtalant – erre egy jól installált rom épp oly alkalmas lehet, mint egy utolsó kulcslyukig korhűen helyreállított épület.

    Állagmegóvási munkák (1999–2015)

    Építészet: Botos-Cséfalvay Építész Iroda, Botos Építész Iroda
    Építész felelős tervező: Cséfalvay Gyula
    Építész vezető tervező: Botos Judith
    Statika: Fodor László
    Elektromos tervező: Hágen András
    Út és közmű: Türk Antal

    Rekonstrukciós munkák (2010–2015)

    Elméleti rekonstrukció: Szekér György
    Építész felelős tervező: Cséfalvay Gyula
    Építész vezető tervező: Botos Judith
    Építész munkatársak: Gáspár Ágnes, Gasparovics Attila, Bögös András, Győrfi András, Abkarovits András, Cséfalvay Péter
    Kőfaragványok gyártmánytervei: Szekér György
    Belsőépítészet: Ferencz István DLA, Hidasnémeti János
    Kiállítás tervező: Dr. Lovász Emese
    Tartószerkezet: Horváth Csaba, Kovács Csaba
    Szigetelés: Horváth Sándor – Pataky és Horváth Építész Iroda
    Gépészet: Balogh Erzsébet
    Elektromos tervező: Szűcs Dezső
    Kivitelező: ZERON Zrt.
    Főépítésvezető: Pandur Gábor
    Kőrestaurátor: Kelecsényi Gergely, majd Ludányi Gábor
    Kőfaragó: Papp Kft.
    Kőmunkák: Reneszánsz Zrt.
    Megrendelő: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
    Műemléki felügyelő: Okrutay Miklós, Németh Sándor
    Régészeti felügyelet: Dr. Lovász Emese, Szörényi Gábor
    Kápolna belsőépítészete: Rostás László