• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Építészek, archiváljatok!

    Szöveg: Ulrich Tamás

    Reimholz Péter rajza

    Reimholz Péter rajza

    A KÖZTI 66 című könyv ünnepélyes bemutatóján is, valamint a FUGA-ban történt ismertetésen is elhangzott Ferkai Andrástól: „Ha nem semmisült volna meg a Közti tervtár anyaga nem is vállaltam volna a feladatot.” A szellemes szófordulaton többen nevetettek, hiszen ott akkor ez paradoxonnak tűnt – de végiggondolva rájöttem, nagyonis fekete humorról van itt szó.
    A tervtár elázásának története számomra nem volt új: egy jó pár évvel ezelőtt édesapám, Ulrich Ferenc építész HAP Galéria-béli kiállítására készülve már szembesültem a problémával, hogy a KÖZTI Kecskeméti utca kiköltözése (1992) előtti évekből szinte semmilyen eredeti tervanyag nincsen. AKÖZTI-ben az 1949–1992 közötti évek során készült sok száz tervdokumentációról van szó, ráadásul egy olyan, építészettörténeti szempontból markáns időszakról, amelyik csak most kezd igazán érdekes lenni. Szinte felsorolni is lehetetlen azokat az ismert épületeket, és a számos kevéssé ismert, sőt a sok, azóta átépített vagy elbontott épületet is, vegyük hozzá még a rengeteg meg sem épült terveit is. Ebben az időszakban általában a beruházások tanulmánytervekkel indultak, ezt követte a beruházási programterv, majd az építési engedély tervdokumentáció, és végül a kiviteli tervcsomag. Pauszpapíros tervlapok, műszaki leírások, számítások, költségvetések, egyeztetési jegyzőkönyvek mind-mind kordokumentum, és megemlíteném a sokszor előforduló módosítások, átdolgozások dokumentációit is.