Az egykori Párisi Nagy Áruház rekonstrukciója

Építészek: Tiba János, Kiss Ida, Gerle Ákos
Szöveg: Szabó Anna

A Divatcsarnok 1989-ig jól menő áruház volt, hiszen a plázák megjelenése előtt nem volt erős a konkurenciaharc. A 90-es évekre az áruház sorsa megpecsételődött. A karbantartás hiányát állagromlás követte, és időközben több, az épület újrahasznosítását célzó próbálkozás elbukott.

Előbb informatikai központot akartak létrehozni itt, majd a Guggenheim Múzeum budapesti részlegét álmodták bele, gondoltak zenei hasznosítására, de közép-európai kulturális centrum vagy építészeti múzeum létrehozására is. Végül az ORCO ingatlanbefektető csoport vette meg a házat és Manuelle Gautrand-nal közreműködve született meg az első áruház-koncepció. Az átriumos udvart behálózó, arany színű műanyaglapos, hangsúlyos mozgólépcsővel megoldott tervvel nem szimpatizált a KÖH; hagyományosabb, restauráló karakterű tervet fogadott volna szívesen, így Tiba János irodája maga folytatta a munkát – az elvárt kompromisszumok vállalásával. S mára a ház felragyogott.
Az egykori áruházépület története új fejezethez ért. A felújított homlokzat szecessziós motívumai és a főbejárati portál kortárs építészeti kialakítása nyugodt kontrasztot hoz létre – az érkező számára mégis jelzi: hogy a műemléképületet nem csupán restaurálták, hanem egy rendkívül finom 21. századi réteggel gazdagodott.
A munkát művészettörténeti kutatásra alapozták: a ház bonyolult építéstörténete 1884-ig nyúlik vissza. Petschacher Gusztáv ekkor zártkörű pályázaton nyerte el a Terézvárosi Casino tervezését. Az Andrássy út 39. szám alatt pazar neoreneszánsz palota épült, melynek földszintjén vendéglő, első emeletén kaszinó volt, a felső két szinten bérlakásokkal. A főlépcső a pompás első emeleti bálteremhez vezetett, amelyet padlótól mennyezetig Lotz Károly és Feszty Árpád freskói borítanak. Az épület 1909-ig a Terézvárosi Kör otthona volt, majd a híres áruház-tulajdonos, Goldberger Sámuel vette meg, miután Rákóczi úti Párisi Áruháza leégett.
Goldberger az átépítés terveinek kidolgozására Sziklai Zsigmond építészt kérte fel. A palota Andrássy útra néző frontját elbontották, és akkor újdonságnak számító merész vasbeton szerkezetet hoztak létre. A szecessziós stílusú, sajátosan ívelő homlokzatú, átriumos belterű, üvegtetős, teraszos elrendezésű áruház 1911 tavaszán nyílt meg. A reprezentatív térben festett márványoszlopok, az aranyozott lépcsőfeljáró, a Zsolnay-díszítés, Róth Miksa üvegablakai, a tükrös felvonók elkápráztatták a publikumot. A teraszon 400 személyes étterem kapott helyet, gyönyörű panorámával. Az áruház büszkeségeként megtartották a Lotz-termet, bár bálteremként többé nem funkcionált. A felső büfétermet és a Paulay Ede utcára néző homlokzatot is meghagyta Sziklai, s a magasabb áruháztömb bravúros módon körülfogja a régi kaszinót: a Lotz terem feletti szint az új épület felépítményétől függ, nem támaszkodik a régi ház födémére.
A ház a második világháborút is súlyosabb sérülések nélkül vészelte át, ekkor államosították. 1956-ig az Állami Könyvterjesztő Vállalat raktára volt, majd áruházi funkciójában nyitották meg újra, ekkor már Divatcsarnok néven. Az 1963-64-es komoly méretű átalakítás sokat elvett az eredeti épület értékéből. Álmennyezettel borították az egykor nóvum vasbetont, a nagy tereket felszabdalták. Végre 1967-ben műemléki védettség alá vonták a házat, 1995-től újra Párisi Áruház néven, a Centrum hálózat tagjaként működött. 1999-ben bezárt.
A mostani átalakítást műemléki kötöttségei nagyban meghatározták a tervezés menetét, a terek kötöttek, a szerkezet védett. A 19. század végi neoreneszánsz és a 20. századi koramodern-ipari szecesszió átértelmezéséből kortárs nyelvezet született. A rekonstrukciós munkálatokhoz az 1911-es állapotot vették kiindulási alapnak, a szocializmus szükségépítészetének jegyeit felszámolták. A gépészeti vezetékek java – az elbontott álmennyezetek helyett – a padló alá került, míg a hűtő-fűtő rendszert bravúrosan építették be a három centiméteres vakolat alá. Az államosítás utáni átalakítás során az egy emelettel felemelt üvegtetőt visszahelyezték a IV. emelet magasságába. Így az épület nemes arányai helyreálltak, terei megtisztultak, kitágultak.
A restaurálás vezérmotívumának a tartószerkezet láthatósága és a transzparencia tűnik. Az aula pillérei, a márvány finom textúráján megjelenő hideg fém élvédőkkel a helyreállítás részei, mégis kortárs elemként hatnak (a KÖH véleményével szemben a kutatás kiderítette, hogy a mintázat csak festett, a régi élvédők nem valódi márványt takartak.) A Lotz terem alatti keresztboltozatos „csonka terem” félköríves felső keretezésű nyílászáróit egészen a padlóig nyújtották és összenyitották az aulával, így újra megvalósult az épület Paulay Ede utca és az Andrássy út közötti átjárhatóság. A transzparenciát az áruházi elemként elmaradhatatlan, díszlépcsők alatti mozgólépcső sziluettje, mint időbeli-térbeli viszonyítás-motívum szűkíti – az eredeti élményt alig befolyásolva. Az I. emeletről visszatekintve az Andrássy úti felé, a homlokzat vasbeton ívei bevetülnek az átrium terébe. A visszafogott arany négyzetekkel díszített lépcsőről feltáruló látványt a szemközti nagy ív rajza, a transzparencia anyagokat feloldó tulajdonsága koncentrálja. A magasabb díszlépcső-karokra a látogató nem tud kimenni: az áruház funkció csak az alsó két szinten maradt meg. A Nagymező utcai Alexandra költözik ide – nem csupán könyvesboltként, hanem többfunkciós kulturális központként üzemel majd vinotékával és az eredeti pompájában helyreállított Lotz teremben irodalmi kávézóval. A felsőbb szinteken irodák rendezkednek be. A tervezők törekedtek a leendő bérlők igényeit szolgáló rugalmasságra. Az átrium felé néző helyiségeket hangszigetelő üvegfallal választják el a központi tértől. A megoldással fennmaradt a természetes megvilágítású tér, ugyanakkor a kereskedelmi és az irodai funkció jól elkülönül.
A szeparáló felületeken, akusztikai és vizuális leválasztó elemeken futó random tangram-mintasorozatok, a kortárs építészeti eszközök szeriális felhasználása sajátos kontextust teremt a régi formákkal. A diagonális motívumot a szecesszió formavilága ihlette: a megtört ívű vasbeton tartószerkezet és a díszlépcsők vonalvezetése a négyzet alakú arany díszekkel és a főhomlokzat íves- és trapézgeometriájával kommunikál. A változó méretű háromszögekből, négyzetekből, paralelogrammákból álló díszítőelemek az épület legapróbb részletein is megjelennek – pl. az aranyfényű homlokzati lámpáknál vagy a gépészeti felépítmény rozsdamart lemezajtajának áttörésein. Funkcionálisan az átriumot övező üvegfalakon mint árnyékoló működnek. A tetőteraszról a mélybe tekintve a minták szinte zuhataggá olvadnak össze, olyan asszociációval, mintha egy különös, ember alkotta kráterbe tekintenénk le, amelyben a tükröződő vízfelületet az üvegtető helyettesíti. A Paulay Ede utcai tetőn kristálybuborék fogadja az érkezőt, aki egy – a vízcseppek érzetét keltő – kortárs hártyán át, a tangram-sokaságon felszabdalt panoráma-szilánkokat kap: a város építészeti emlékeit.
A letisztult és mégis részletgazdag koncepció különös odafigyelést mutat. Az új építésű nyílászárók visszafogott eleganciájával a minőség válik hangsúlyossá. Az Andrássy úti homlokzat ablakai megőrizték kovácsolt szerkezetüket, de korszerű üvegekkel, a tönkrement fabetétek cseréjével.
A kronologikus vázlatot áttekintve egyértelmű, hogy az épület színes kollázsát különböző korok eltérő stílusú részleteinek sokasága szervezi. A historizmus (Terézvárosi Kaszinó), a szecesszió (az 1911-es Párisi Áruház) és a kortárs építészet design-rétegeinek összhangja olyan épület-szinergia, amely képes lehet a közeli – kellemes kávézókkal és éttermekkel élő – Liszt Ferenc téren át, a rekonstrukció előtt álló Zeneakadémiával „hellyé” avatni a szűkebb negyedet. Bár a megújult ház egy része ma nem a közönségé, mégis a Világörökség és háttérzónája – látszatra eltérő világának – közös sikeréhez, a jó feltételek kiaknázásához a beruházók, a hatóság az építészek lehetséges együttműködése most kiváló példát állított.

Botzheim Bálint: Divatcsarnok kortárs szemmel

A Divatcsarnok felújított épületét áthatja a kortárs építészeti nyelvhasználat. A főbejárati portál ferde üvegosztásai, az átriumba betüremkedő kráter gyűrött üvegfalai, a tetőn lévő töredezett hatású rozsdás lemezek alkotják azt a 21. századi formai vonulatot, amelyet végül a kristálypavilon zár le. A kortárs elemek határozott vizuális tengelyre vannak felfűzve, így a régi és új elemek harmonikus kompozícióvá állnak össze. A mindent átható tangram* minta pedig átjárót képez a régi és az új világ között.

Folding-kráter az átrium fölött

Az átriumot lefedő üvegfödémet egy szinttel lejjebb hozták a tervezők. Így felette kialakult egy sajátos, kráterszerű tér, egy betüremkedés amelynek egyik üvegfala erőteljesen meggyűrődik.. A kompozíció szempontjából jó helyen van ez a gyűrődés, hiszen az átriumból induló vonalai felvezetik a tekintetet a tetőteraszra, ahol a felújítást megkoronázó kristálypavilon található. A 20. századi építészetelmélet többféle értelmezést is kínál erre a formálásra: Eisenman szövegeit olvasva úgy tűnhet, hogy egy folding-illusztrációval állunk szemben. Deleuze nyomán viszont arra gondolhatunk, hogy az üvegtáblák növekedésnek indultak, amely folyamat – topologikus transzformáció lévén – gyűrődéseket hoz létre a felületen. Érdekessége még ennek a kráternek, hogy a három irányban is dőlő acélpilléreket – amelyekhez az üvegfal van rögzítve ¬ a számítógépes modell alapján gyártották le olyan nagy pontossággal, hogy a helyszínen összeszerelve semmilyen eltérést nem tapasztaltak. Minden a helyén volt.

Kristálypavilon

Az utcaszintről nem látszódik a tetőteraszon helyet foglaló pavilon, ez a képernyőről idecsöppent blob, amely – úgy tűnik – száradás közben poligonossá kristályosodott. A tervezés során kristályként emlegetett forma megengedi, hogy az éttermi funkció az épületből a teraszra is kinyúljon. A kristály elnevezés azonban becsapós: a kristálynövekedés logikája, szerkesztési szabályai nem olvashatók le a pavilonról. Pont, vonal, felület. Ez a három alapelem itt önkényesen határozza meg a látványt, és nem kívánja követni az anyag szerkezeti logikáját, a fizikai törvényeket vagy a funkciót. Vagyis a látvány itt önmagáért létezik, és abban a szerepkörben jelenik meg, amelyről Moholy-Nagy vagy El Liszickij álmodott. A feltételezést támasztja alá, hogy az építés sem a logikusnak tűnő csomópont–rúd–felület sorrendet követte, mint általában a rácshéjaknál. Egy szegedi gyárcsarnokban hegesztették össze a szerkezetet, majd szétvágták a rudak közepén, hogy szállítható méretű legyen. Itt, a Divatcsarnok tetején újra összehegesztették a rudakat, így a csomópontok érintetlenek maradtak. A hártyaként megjelenő üvegtáblákon a tangram-improvizáció szövete itt már annyira besűrűsödik, hogy árnyékolóként is működik.

Tangram diagram

Visszatérő témaként jelenik meg az épület különböző részein az a mintázat, amelyet a tervezők a tangram játékot tovább gondolva fogalmaztak meg. A mintázat az utcai homlokzaton lévő lámpákon, a belső üvegfelületeken és a tetőteraszra kitüremkedő kristály-pavilon üvegein is megjelenik. Sokféle asszociációt kelt ez az ornamentikaként is felfogható mintázat. Csak közelebbről megvizsgálva válik nyilvánvalóvá, hogy itt apró, geometrikus elemekből építkező mintáról van szó. A tervezők vizuális nyelvi játékot játszanak a tangram kirakós elemeivel. Néhol négyzetté áll össze a minta, máskor szabadon tekeredik, forgolódik, íródik tovább, mint egy vég nélküli improvizáció. A több száz üvegtáblán látszólag sohasem ismétlődik. 12-féle nagyméretű mintasablon készült a szitanyomáshoz. Ezekben a táblaképekben „úsztatták” azután az üvegtáblákat. Az építészek elmondták, hogy egy több száz oldalas konszignációs könyv készült. A mintasablonok sarkához képest megadták a koordinátákat, amelyek meghatározzák az üvegtáblák helyzetét a mintasablonhoz képest. Az épület különböző részein elmesélt minta-történetek a ma sok helyen alkalmazott, számítógép algoritmussal generált mintázatok világát idézik, Gerle Ákos azonban büszke rá, hogy ezt a „mintáskönyvet” a tervezők háromszögről háromszögre „írták”.

Beruházó: ORCO Budapest Zrt.
Építészet: TIBA Építész Stúdió Kft.
Vezető tervező: Tiba János
Projekt építészek: Kiss Ida, Gerle Ákos
Munkatársak: Matúz Melinda, Beszeda Zoltán, Pintér Anita, Bozsik Zoltán, Beczner Balázs
Statika: Markovits Péter, Bécser Pál, Szabó Balázs – Markovits Tanácsadó Mérnökiroda
Épületgépészet: Szigyártó Gábor, Kurunczi György – SMG-SISU Budapest Kft.
Épületvillamosság: Turi Ádám, Horváth István – SMG-SISU Budapest Kft.
Vízszigetelés: Horváth Sándor, Czégeni Csaba – Pataky és Horváth Építésziroda Kft.
Generálkivitelezés: MARKET Építő Zrt.
Restaurálási munkák: LAKI Épületszobrász Zrt.
Tartószerkezet: MORATUS Szerkezetépítő Kft.
Acél- és alumínium szerkezetek /: ALUKONSTRUKT Kft.
Homlokzati kerámia: GLASS.HU Kft.
Felvonók: OTIS