Helyzetkép, sok kérdőjellel

Beszélgetés Marosi Miklóssal, Kertész András Tiborral, Tima Zoltánnal és Szabó Leventével

Évek óta mélyrepülésben van a hazai építészet. Ennek okait kerestük a tisztázás szándékával, négy építésszel készült beszélgetésünkben, amely körüljárja a szakmagyakorlás, a szabályozás, az oktatás és az építészet társadalmi presztízsének néhány aktuális és ritkán kibeszélt problémáját.

A Magyar Építőművészet ritkán foglalkozik szakmapolitikai kérdésekkel, de most úgy éreztük, itt az ideje, hogy föltegyük a kérdést: válságban van-e a magyar építészet és az építőipar, és ha igen, mi ennek az oka?
Marosi Miklós: Egyértelműen igen, de ez nem csak az építészetet érinti, hanem az egész országra vonatkozik és elsősorban gazdasági válság. Fölösleges most a világválságig elmenni, a nagy összefüggéseket mindenki tudja. Ha az építészetet nézzük, ez a szakma a beruházások függvénye. Jelenleg egy-két kiemelt nagyberuházás mellett alig-alig van építési szándék, és ebben a helyzetben a kisebb létszámú magánirodák, amelyek komoly referenciával végeztek közepes vagy annál kisebb méretű feladatokat, teljesen ki vannak szolgáltatva – nem is a piacnak, hiszen piac gyakorlatilag nincsen. Sorra zárnak be az irodák, vagy takarékon próbálnak működni, elbocsátják az alkalmazottjaikat és csak annyit hagynak meg, hogy egy reménybeli újraindulásnál biztosítsák a cég létezését.

Csak gazdasági értelemben van válság a szakmában?
Tima Zoltán: Erős értékválságot is átélünk, ami többek között ebből a gazdasági helyzetből vezethető le. Egyrészt jelentős magyar építészek munkái jelennek meg a nemzetközi sajtóban, másrészt viszont jóval kevesebb ház épül ma Magyarországon, mint ezelőtt 5-10 évvel. Én magam azt gondoltam, hogy a gazdasági krízis a minőség irányába viszi el az építészetet, és jobb helyzetbe hozza a szakma elismertségét, de sajnos ez nem így történt. Sőt, az utóbbi évtizedek legnehezebb helyzete kezd kialakulni, ami az építészeti minőség társadalmi elismertségét illeti. Pedig nagy szükség lenne arra, hogy ez a presztízs a társadalom részéről megerősödjön, hogy a szakma pozitív visszajelzést kapjon. Nem elég egymás munkáit szeretni szűk szakmai körben, fontos lenne, ha a szélesebb közönség is, éppen azok, akiknek a házak épülnek, illetve a megrendelők, nem csak a házak fizikai megvalósulását, hanem az építészeti minőségét is értékelnék. Ez pillanatnyilag nagyon rosszul áll. És nyilván az az átrendeződés, ami jelenleg zajlik – tehát hogy a korábban jól működő, munkával ellátott kis irodák kiesnek a szakmából, és még a korábban nagyobb irodák is komoly problémákkal küzdenek – nem pusztán a gazdasági válság következménye. A most zajló folyamat morálisan is felforgatta a magyar építészetet.
Szabó Levente: Távlatosabban nézve a dolgokat a mostani helyzet nagyjából az ezredfordulós éveknek felel meg, tehát a most érzékelt – és valóban húsbavágó – válság-következmények elsősorban a nagyjából 7-8 évig, egészen 2008-ig tartó konjunktúrához képest érzékelődnek drámai fejleményként. De még ebben a helyzetben is – gondoljunk csak az elmúlt öt év legjobb hazai épületeire – megvalósultak kiváló, nem egyszer nemzetközileg is figyelemre méltó alkotások. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a lassan fél évtizede tartó állapot teljesen új típusú válaszokat igényelne, mind az egyének, mind az irodák, mind pedig a szakmai közösség intézményesült formációitól. Ha valamiben deficit van, akkor az éppen a megfelelő válaszok, stratégiák megfogalmazása.