• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • In memoriam Dr. Czétényi Piroska

    In memoriam Dr. Czétényi Piroska (1934-2014)

    czetenyi

    Mély megrendüléssel értesültünk, hogy szeretve tisztelt kollégánk és sokunk szeretett barátja Dr. Czétényi Piroska eltávozott közülünk. Nehéz felsorolni sokrétű tevékenységének minden területét, amelyet egyebek mellett Forster GYula és Gerő László díjjal is elismert a szakma.
    Elkötelezett műemlékvédő volt, aki a Budapesti Műemlékfelügyelőség vezetőjeként, a MÉK Műemlékvédelmi Tagozatának alapító elnökeként éppen úgy, mint a műemlékvédelem olyan szakmai civil szervezeteinek tagjaként és tisztségviselőjeként mint az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a Porta Speciosa Egyesület az utolsó percig szolgálta a műemlékvédelem ügyét. Széleskörű szakmai ismeretei és nyelvtudása révén az ICOMOS munkáját nemcsak hazai, de nemzetközi vonatkozásban is segítette. E mellett a kezdetektől aktívan részt vett a Budapesti Városvédő Egyesület munkájában is.
    Rendszeresen olvashattuk írásait különböző szakmai folyóiratokban, mint például a Magyar Műemlékvédelem Évkönyvében és Műemlékvédelem folyóiratban. Előadásokat tartott az Építész Továbbképzőn és számos nemzetközi és hazai konferncián.

    Emlékét megőrizzük!