• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Karátson Gábor Emlékpont

    Lakásmúzeum, Budapest

    Terv és szöveg: Somogyi Pál

    karatson1

    Karátson Gábor festőművész, író, számos kitüntetés és díj birtokosa 2015-ben, 81 éves korában elhunyt. A művész fordulatos, gazdag életpályája eredményeként kiemelkedően gazdag életművet hagyott maga után. Az elhunyt felesége, Granasztói Szilvia iparművész, művésztanár és a család szándéka szerint a szellemi örökség megőrzése, méltó ápolása mellett a gazdag művészi, tárgyi hagyaték bemutatása, illetve egy lakásgyűjtemény, és archívum létrehozása volt a cél.
    A lakásgyűjtemény helyszíne a jelenlegi műteremlakásuk, kiegészítve a mellette lévő szárító, tároló bevonásával. A műteremlakás teljes felújításra, átépítésre kerül, mely két részből áll, egy privát lakórészből az özvegy számára, illetve a hagyatékot, a gyűjteményt bemutató nyilvános kiállítótérből, és a hozzá kapcsolódó közösségi terekből állna.
    Az életmű bemutatása, a családdal történt egyeztetés alapján több részből áll. Az első rész Karátson festői munkásságát prezentálja: mintegy 70 táblakép, illetve rajzok és akvarellsorozatok (a Faust sorozat és a bibliai akvarellek, valamint a Teremtés és a Jelenések könyvéhez festett sorozat, összesen mintegy 300 akvarell) állandó (időszakosan változó) kiállítás jellegű bemutatása.
    A második egység a művész nagyapjától Olgyai Viktor grafikus, festőművész, főiskolai tanár, a rézkarctanszék alapítójától örökölt keleti (kínai, japán) és indiai gyűjtemény, melyet ő maga is gyarapított, és amelyről a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum műtárgylistát készített.