Magyarok a bécsi Hagenbund hálózatában (1900–1938)

A „másik modern“ igézete

Szöveg: Bajkay Éva

A bécsi Collegium Hungaricum kiállítása, Design és fotó: Fákó Árpád

A bécsi Collegium Hungaricum kiállítása, Design és fotó: Fákó Árpád

Az osztrák művészet központi múzeuma a Belvedere 2014 végén egy új szempontú kiállítást szentelt a Josef Hagen vendéglősről elnevezett Művészegyesület, röviden Hagenbund működésének. Nem a tagok munkásságát, hanem a kapcsolatok hálózatát kutatták új, Közép-Európa centrikus szemlélettel, bevonva a témával foglalkozó cseh, lengyel és magyar művészettörténészeket, köztük e tanulmány íróját is.
Az eredmény egy 250 kiállítást dokumentáló enciklopédikus katalógus lett, benne a kiállításon szereplő fontos magyar művekkel és dokumentum fotókkal. E nagyszabású rendezvényhez kapcsolódott a Hagenbundban nem csak vendégként, hanem rendes tagként szereplő hat magyar művész bemutatása a Collegium Hungaricumban. Az ő bécsi munkásságukról eddig az osztrákok szinte semmit, a magyar szakma is igen keveset tudott.
A soknemzetiségű birodalom szétesése előtti évtizedekben a kultúra felértékelődött, mint összetartó erő új politikai és köznevelési funkciót kapott. A bécsi művészeti szervezetekbe a magyaroknak nehezebb volt bejutni, mint a prágai vagy krakkói művészeknek. Egyre kevesebb magyar ment a tradicionális Bécsbe tanulni, inkább Münchent, majd a 20. század elejétől Párizst részesítették előnyben. Az identitás válsága a múlt század kezdetén a művészeti változás igényével járt együtt, amit a különböző nemzetek fiai tudatosan az osztrákoktól eltérő utakon kerestek. Az elvontabb, esztétizáló bécsi szecesszióval szemben az újítani vágyó magyar művészek egyrészt a friss nyugati törekvésekre (fauvizmus, expresszionizmus) figyeltek, míg másrészt a népművészet „tiszta forrásánál” keresték a megújulást, az ősi hagyományokból eredeztethető sajátos művészi identitást.