Ökologikus építészet felé

Mit tanulhat az építészet az ökológiától – és mit tehet érte?

Szöveg: Dudics Krisztián

A globális szállítási rendszer hálózata. Forrás: globaia.org

A globális szállítási rendszer hálózata. Forrás: globaia.org

Értekezésemben az ökologikus építészet lehetőségeit vizsgáltam. Ehhez mindenekelőtt meg kellett bizonyosodnom afelől, hogy az ökológiai krízis nem csupán felületi, „környezeti” tünet, hanem civilizációnk mélyebb szerkezetében rejlő, ennélfogva társadalmi válság: a modernitás válsága, eltávolodása az „oikosz” eszményétől, ökoszféra és ember, természetes és emberalkotta harmonikus egységétől.
Az ökológia feltárta, hogy az ökoszféra önszabályozó, dinamikus, anyagi értelemben véges, energetikailag nyitott rendszer. Az ember növekvő ökológiai hatásai mára bolygónk jelenlegi egyensúlyi állapotából való kibillenéssel fenyegetnek, miközben rendszereinek regenerációs potenciálját és eltartóképességét is drámai mértékben erodálják. E folyamatot a nyugati kereszténységből kinövő, globálissá váló modern civilizáció katalizálja. A modernitás „gépezete” nemcsak ökológiailag fenntarthatatlan, hanem mértéktelen gazdaságával és méltánytalan társadalmával racionálisan és etikailag is igazolhatatlan. A fenntarthatósághoz való irányított visszatérés, „átzsilipelés” elemi önérdekünk, s nem „technikai”, hanem tudati-szemléleti fejlődést kíván. Az ökológiai válságra adott globális válaszkísérletek diplomáciai-politikai hegyei rendre egeret vajúdnak, a lokális (grass-roots), kreatív, sokszínű, friss, gyakorlatias kezdeményezések viszont a „kritikus tömeg” elérésével, az uralkodó szemlélet átbillentésével kecsegtetnek.
Az építészet több síkon is kapcsolódik az ökológiai problematikához: az építészetelmélet a korszellem filozófiai–tudományos–művészeti diskurzusainak résztvevője, az építés és épülethasználat az ember ökoszférára kifejtett fizikai hatásainak egyik legsúlyosabb hordozója, és az épített környezet az emberi viszonyok és szemléletek alakítója. Ez az összefüggésrendszer az építészetet egyfelől – mint az uralkodó társadalmi korszellem tükrözőjét – önmagában eszköztelennek mutatja, másfelől viszont – mint a jelen és a jövő szemléletét formáló médiumot – az ökológiai krízis meghaladása irányába mutató lehetőségekkel és ezzel járó felelősséggel ruházza fel.