• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Palladio nyomában

    A lőkösházi Vásárhelyi-Bréda kastély rekonstrukciója

    Építész: Kmetykó János
    Szöveg: Koczor György
    Fotók: Kmetykó János, Hegedűs Péter

    lokoshaza1

    Az egykori alföldi kastélyok és kúriák közül – egyre gyorsabb pusztulásuk ellenére – sok még ma is áll; Békés megyében például közel nyolcvanra tehető a számuk. Ezekre kisebb szakmai és médiafigyelem jut, mint dunántúli és a főváros környéki társaikra. Holott szép számmal található köztük építészeti érték, vagy kultúránk és történelmünk emlékeit hordozó épület, mint például – a kevésbé ismertek közül – a kondorosi Batthyány-Geiszt kastély, vagy a geszti Tisza kastély. Főleg a funkció nélkül vagy nem megfelelő funkcióval működők pusztulnak rohamosan. Ilyen volt a lőkösházi Vásárhelyi-Bréda kastély is, egészen 2009-ig, amikor is eltökélt és elhivatott befektetők megvásárolták.
    A kastélyt kézdivásárhelyi Vásárhelyi János, Arad vármegye alispánja, királyi tanácsos építtette 1806 körül, a vicenzai Villa Capra La Rotonda mintájára. Tervezőjét nem ismerjük. A két kastély között a hasonlóságot alaprajzi elrendezésük mutatja leginkább: a vicenzai villa közepét kör alaprajzú kupolatér foglalja el, ezt veszik körül a helyiségek négyzet alakban, egy traktussal. A négyzetes tömbhöz az oldalakon háromszögű timpanonnal záródó, hatoszlopos jón portikuszok csatlakoznak. A lőkösházai kastély közepe ugyanilyen, de a négyzetes tömböt négyoszlopos dór portikuszok egészítik ki. Valójában Kelet-Közép-Európa egyetlen négyportikuszos, és Magyarország egyetlen centrális elrendezésű, belső kupolával rendelkező kastélya maradt meg itt. Alaprajza több építési perióduson keresztül nyerte el mai formáját. Az építés után nem sokkal a nyugati portikuszt kitolták és előtte nagyobb teraszt alakítottak ki. A 19. század második felében az északi és a déli traktust nyugat felé bővítették, majd a 20. század elején az északi portikuszt elbontották és oldalszárnnyal, oldallépcsővel bővítették. A kupolatér feletti leégett csehsüveg formájú tetőzet helyére sátortető került. A második világháború után lapostetős toldalék épült a kastélyhoz.

    Generáltervező: Csabaterv Bt.
    Építész: Kmetykó János
    Statika: Kmetykó János – CSABATERV Bt
    Gépészet: Varga István – Körös Energie Bt.
    Elektromos tervezés: Fekete Ferenc
    Közművek: Solymosi Ernő
    Kerttervező: Nagy Ágnes
    Generálkivitelező: Beton Építőipari Kft.
    Beruházó: Informax EURO K+F Kft.