Török Ferenc kiállítása elé

Pesti Vigadó, 2016. 09. 02. – 09. 25.

Szöveg: Winkler Barnabás

winkler1

A Vigadó nagytermében 2016. szeptember 1-jén Építészet és hitvallás címmel nyílt meg Török Ferenc építész jubileumi kiállítása. Az alábbi írás a megnyitón elhangzott beszéd szerkesztett változata – a szerk.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a korát meghazudtoló frissességű, nyolcvanadik születésnapját ünnepelő Török Ferenc építész életmű-kiállítását megnyithatom. Barátságunk immár ötvenkét évre tekinthet vissza, gyökerei az egyetem rajztermében hajdanvolt tanár és növendék találkozásából erednek.
1964 őszén kezdtem meg tanulmányaimat az Építési és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán. Sopronból érkeztem, egy akkor még szinte hermetikusan elzárt vidéki város szigorú, de családias szellemét megőrző, egykori evangélikus gimnáziumából. Idegen és szokatlanul rideg volt az egyetem, mindenki ismeretlen, mindenki távolságtartóan hivatalos. Mi, a hallgatók is csak óvatosan közeledtünk egymáshoz. Ebben a légkörben a rajzóránkon egy nálam alig idősebbnek tűnő, fehérköpenyes tanársegéd ült le a rajzomhoz, és puszta jelenlétével oldotta a hetek óta tartó feszültségemet. Az egyetemen addig nem tapasztalt jóindulatú közvetlenséggel mondta el – rajzolás közben – az észrevételeit, tanácsait. Vártam a rajztermi találkozásokat, ezeken az órákon végre újra biztonságban, otthon érezhettem magam. Ennyi év távlatából már bizton tudom: a tanár úr mélyreható, máig megőrzött és megfogadott tanácsai egész életemre kihatnak. Török Ferenc egyenrangú partnernek tekintett minket, hallgatókat. A maga egyszerűen megfogalmazott, de határozott gondolataival indította el bennem az építésszé válás akkoriban lassan, tudatossá váló folyamatát. A hallgatókat rövid idő alatt megismerni és segíteni tudó emberi és oktatói képessége sokunknak segített egyetemi életünk indulásakor.