Dobó Bianka: Rekonstrukció

NextArt Galéria, 2015. április 10 – május 9.

rekonstrukcio_nextart

Megnyitó: 2015. április 10. 18.00
Megnyitja: Szemerey Samu építész, urbanista

Dobó Bianka (1981), a NextArt Galéria legújabb művésze, a minket körülvevő tér és az egyének kapcsolatát vizsgálja a galériában rendezett debütáló kiállítása során. Témának a legáltalánosabb és hétköznapibb helyszíneket választja, ezzel emelve ki a problémákat, amelyek felett leginkább csak elnézünk. Ezeket a közegeket csak periférikusan érzékeljük, paradox módon ott vagyunk sokan, mégis egyedül, mindannyian birtokoljuk, mégis egyikünk sem. A textúrák találkozása egy letisztult képet jelenít meg a vásznakon. Az ábrázolt színtereket mindannyian ismerjük, éppen ezért könnyen belehelyezzük magunkat a jelenetbe, azonosulni tudunk a gondolatisággal.

Amikor elindulunk és kinyitjuk az ajtót, átlépünk rajta – mint valamiféle portálon – egy más, ismerős, mégis idegen közegbe lépünk. Rohanás, gomolygó tömegek a felszínen és az alatt. Üres tekintetek találkoznak egy pillanatra, de már sietnek is tovább. Természetesnek vesszük, ahogy állnak az épületek, körülvesznek a terek miközben haladunk.

Azonban a tér is „halad”: használják, rongálják, építik. Emberek és közegek dinamikus szimbiózisa alkotja a város egyensúlyát. Zúgás, morajlás, beszéd. Az utcák szótlanul figyelnek a szavak és zajok kusza szövevényében. Mintha folytonos visszacsatolást és visszhangot keresnénk, amivel bizonyítjuk létezésünk, mindenféle tőlünk elvárt viselkedésmódot magunkra aggatva. Mi lenne, ha eltűnne a manír? Jellé redukálódott hanghullámok hálójában figyelni tudnánk arra, amiről Dobó Bianka munkái szólnak.

Képeivel kibillent bennünket a megszokottságunkból, a monoton utazásunk szüntelenségéből, mindezt teszi minimalista finomsággal. Nem ömleng és halmoz, őszintén és tisztán mondja el, amit kell. A mi Budapestünk és mindennapjaink kerülnek másfajta kontextusba, Dobó Bianka ad nekünk valamit, amivel többek lehetünk.

„A képek tárgyilagos dokumentációját adják olyan tényeknek, amikről mindannyian tudunk, de nem szívesen gondolunk rá, vagy egész egyszerűen kitöröljük azokat az utcaképből. Legyenek azok utcai munkások, tönkrement, megszűnt cégek és vállalkozások kialudt egykori neontábláinak maradványai. A terek átnevezése, a régi és az új paradox módon egymás mellett élése – pl. Moszkva tér – Széll Kálmán tér az emberek zavarodottságáról, bizonytalanságba kerüléséről szól.” – Dobó Bianka