Budapest, Budapest, te csodás!

MÉSZ-esték, Kós Károly terem, 2017. március 27.

A MÉSZ-esték beszélgetéssorozat márciusi programja a főváros városképi védelmének témáját járta körül. Osskó Judit moderátor, a sorozat háziasszonya ezúttal hat különböző részterülettel foglalkozó szakembert hívott meg, hogy az ő sajátos szemszögükből néhány percben foglalják össze, mit gondolnak a város és a városkép kérdéséről, mit tartanak védelemre szorulónak, és általában: hogyan látják Budapest összképének jelenét és jövőjét. A meghívottak: Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke; Schneller István egyetemi tanár, Budapest volt főépítésze; Korompay Katalin, a Budapest Világörökségéért Alapítvány vezetője; Varga-Ötvös Béla közgazdász, városfejlesztő; Pálfy Sándor építész, urbanista, a BME Urbanisztikai tanszékének sokáig tanszékvezetője, valamint Nagy Gergely építész, műemléki szakember, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. A beszélgetésen jelen volt dr. Bándi Gyula környezetjogász professzor is, akit az Országgyűlés alig egy hónapja választott meg a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombusmanhelyettesnek.
Osskó Judit moderátor a bevezetőben a városkép jelentőségéről beszélt, de a téma mögött érezhető volt a Fővárosi Közgyűlés 2016 decemberében elfogadott módosítása, amellyel a városatyák feloldották a korábbi magassági korlátozást, és a Kopaszi-gáton egy 120 méter magas irodaház építését engedélyezték. Az immár másfél évtizede hullámokat vető magasház-vita tehát ismét fellángolt. A fölvezető előadások nagyon változatos szempontokat mutattak fel. Schneller István a gyerekek által befogadható város védelmében szólt, azzal érvelve, hogy a városkép védelme távolról sem a város sziluettjének változtathatatlanságát jelenti, hanem azt, hogy magát a városi életet, a találkozások terét, az emberi léptéket kell megőrizni. Ennek Schneller szerint – aki főépítészként életre segítette azt a szabályt, hogy Budapesten kizárólag a Hungária körút vonalától kifelé lehet magasházakat építeni – a jövő szempontjából kiemelt jelentősége van, hiszen mentális térképünkön a város az, amit abból szemmagasságban, gyalogos sebességgel megtapasztalunk.
A megszólalók közül többen is azt hangsúlyozták, hogy Budapest fekvése és a városra jellemző, egyedülállóan egységes eklektikus karakter önmagában olyan érték, amit nem lehet és nem is szabad felcserélni egy építészeti szenzációkat felsorakoztató város képével. Körmendy Imre görög amfiteátrumhoz hasonlította a város két partjának Duna felőli látványát, Varga-Ötvös Béla a város esztétikájára mint jelentős jövedelemtermelő erőre mutatott rá. Pálfy Sándor Barcelona példájával összevetve jelezte a várható fejlesztéseknek a város egészét érintő hátrányait, elemezve a Barcelona közepén megépült, 144 méterre magasodó Torre Agbar generálta folyamatokat. Korompay Katalin a tudatos városkép-védelmi programok hiányáról beszélt, amelyek a rendszerváltás óta sorra elmaradtak, Nagy Gergely – meglehetős keserűséggel – arról, hogy az értékőrzés ma nem gazdaságos, így az ingatlanfejlesztés nem ennek mentén történik.
A magasházak témájáról tehát hamar átkerült a hangsúly a város egészének saját értékeire és ezek védelmére. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy Budapest fejlesztésének irányát e speciális értékeknek kellene meghatározni, de abban is, hogy a történeti és szociológiai összefüggések helyett a város ki van szolgáltatva az ingatlanfejlesztés projekt-szemléletének. A városlakók spontán beavatkozásaira hozott példák, mint a 2016-ban lezárt Szabadság hídon született civil kezdeményezések, a városlakók oldaláról megerősítik a szakértők szempontjait: a város a 21. században is egy közösség kulturális megnyilvánulása, a Budapest karakteréből származó haszon nem magassági mutatókban értelmezhető, hanem hosszú távon, az itt élők és az ide látogatók mentális térképének értékmutatóiban.