• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Építészet Világnapja a MÉSZ-ben

    MÉSZ, 2017. október 2.

    Szöveg: Götz Eszter

    Az UIA, az Építészek Nemzetközi Szövetsége 1998-ban nyilvánította október első hétfőjét az Építészek Világnapjává, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre. Az idei világnapot a MÉSZ számos programmal ünnepelte az Építészek Házában.

    Délelőtt a Kós Károly-teremben ünnepi köszöntők nyitották az események sorát, melyeken Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke, dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke és Csapó Balázs a Budapesti Építész Kamara elnöke beszélt az építészet 21. századi helyéről és feladatairól. Ezután – több éves hagyományt követve – az Év Háza pályázat eredményhirdetésére került sor, melyet a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Városfejlesztők Országos Szervezete Egyesület az év legjobbnak ítélt családi házainak építészei kaptak kitüntetést. 2017-ben a pályázat fődíját Dénes György építész vehette át a tervei alapján Balatonhenyén felújított lakóépületért. „A tervező tisztelettel kezeli az épített örökség értékeit, de a kötöttségeken belül merészen alakítja a mai kor igényeinek megfelelően az épületet, megteremtve ezzel a régi és az új egyensúlyát. Homlokzatképzése, a belső terek alakítása és berendezése példaértékű, kiváló példája a megtartva megújítás gondolatiságának” – mondta méltató beszédében Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, a zsűri elnöke. A fődíj mellett öt különdíjat ajánlottak fel támogatók, valamint a díj főtámogatója, a Baumit.
    A díjátadó ünnepség után Krizsán András, a MÉSZ elnöke sajtófogadást tartott, melyen az UIA szeptemberben megrendezett szöuli világkonferenciájának tapasztalatairól beszélt, illetve a 21. századi építészetről és a MÉSZ-nek a széles közönség irányában vállalt kommunikációs feladatairól.
    Délután a Kós-teremben – ahol az idén 140 éve született Medgyaszay Istvánra emlékező kiállítás volt látható – levetítették Zajti Gábor Az építészet Bartókja című, Medgyaszayról készült dokumentumfilmjét, majd ünnepélyes keretek között került sor a MÉK–MÉSZ Diplomadíj 2017 pályázat eredményhirdetésére, illetve a díjak átadására, a fiatal tehetségek méltatására. Ezután az idősebb generáció elismerésére került sor: Krizsán András a MÉSZ – és az újabb nemzedékek nevében – átadta a MÉSZ által alapított Magyar Építészetért érdemérmet az idei díjazott, Zalaváry Lajos építésznek – az idős mester távollétében családtagjai vették át az érmet. Zoboki Gábor laudációja személyes élményekkel idézte meg Zalaváry Lajos építészeti és emberi habitusát, kivételes műveltségét és azt a szakmai örökséget, melyet ifjabb kollégáinak továbbadott.
    A nap igazi nemzetközi szenzációval zárult: Nigel Dancey, a Foster + Partners vezetőtervezője vetítéses előadásban mutatta be a BudaPart-Kopaszi-gátra tervezett magasház látványtervi koncepcióját. Ezt követően kötetlen baráti, szakmai beszélgetésre invitálta a MÉSZ a jelenlévőket.