Három építészlegenda tárlata a Velencei Biennálé mellett

Gaetano Pesce: Multidiszciplináris idő
Padova, Palazzo della Ragione, 2018. 05. 23. – 09. 23.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Szegő Júlia

Pesce (1939) Velencében végezte az építészkart, és Padovában már 1959-ben Milena Vettanével indította az N Group kísérleti műhelyt. A kinetikus, szeriális művészet lehetőségeit kutatták. A 80-as években, már a Cassina Group időszakában az arte povera szellemében foglalkozott a plasztikával, használhatatlan hétköznapi tárgyakat emelt a művészetbe. 1972-ben a New York-i MOMA-ban részese volt a híres Italy: The New Domestic Landscape című, átütő sikerű kiállításnak. 1983 óta New Yorkban él és dolgozik, most egy tárlatra visszatért Padovába, ahol képzőművészeti munkái közt több építészeti projektjét is bemutatja – mert mindeközben építészpraxist is vitt, nagy nemzetközi pályázatokon nyert sikerekkel. Feltri 357 jelű karosszéke emblematikus olyan design tárgy lett, amely megtalálható a világ számos design múzeumában.
A kiállítás helyszíne, a Palazzo della Ragione Európa egyik legszebb középkori középülete, 1218-ban kezdték építeni. Az emeleti csarnok 82 m hosszú, 27 m széles, hajóácsolatszerű fedéssel. Falait világóraként borítják a Ricobaldo és Da Nono testvérpár, majd Giotto festette allegorikus képek, asztrológiai szimbólumok. A 333 képmező mai jó állapota egy régi tűzvészt követő helyreállításnak köszönhető. Ez a színes, kozmikus kavalkád ihlette Pesce tárlatának vízióját. Az ő multidiszciplináris értelmezése egy épületmakettekből és arte povera szobrokból álló asszamblázs, a mai kor káoszának világórája. A kiállítás egyetlen mű, melyen Pesce tárgyegyüttese egybeforr a középkori látomással.


Renzo Piano: Vízi tervek
Velence – Zattere, Magazzino del Sale, 2018. 05. 24. – 11. 25.

Renzo Piano (1937) Genovában született, hosszú vitorlás- és művészbarátság fűzte össze Emilio Vedova (1919–2006) festővel és Luigi Nono (1924–1990) avantgárd zeneszerzővel. Vedova az olasz expresszionizmus Új művészet frontjának (1947) alapítója volt, Beyond Guernica című kiáltványuk az avantgárd európai újjászületését hirdette. Peggy Guggenheim 1952-től lett műveinek legfontosabb gyűjtője. Luigi Nonóra az 50-es évek elején az ún második bécsi iskola, elsősorban Schönberg hatott. Vedova az Intoleranza 1960 és a Prometeo (1984) operáihoz forradalmi látványt, ill. világítást tervezett. Renzo Piano a Prometeo Musical Space hajóácsolat-szerű koncerttermével (1983) kapcsolódott hozzájuk. Pianónak most a Vedova Alapítvány régi sóraktárból az általa 10 éve kialakított kiállítótermében rendeztek látomásos tárlatot. A hosszú, keskeny tér végén egy raktár-ketrecből függesztett pályán lehet kihúzni Vedova festményeit. Most nyolc transzparens Piano-tabló függ a térben: 16 kép, illetve tükörkép. A plexikre vetítik Piano vízzel kapcsolatos épületeinek vázlatait, animációs eszközökkel felerősített storyboard-demonstrációit: filmet, fotót, szerkezettervet. Az egész vízió Nono zörej-zenéjére mozog.
A mester ismert munkáit a víz motívuma köti össze. A Kansai Airport (1994) szigetén a lebegő tető tengeri óriáshullámot formáz, a Nemo National Center for Science and Technology (Amsterdam, 1997) gigantikus hajótatra, a Jean-Marie Tjibaou Cultural Center (Új-Kaledónia, 1991) pedig dagadó vitorlákra emlékeztet; a Shard-London Bridge Tower (2012) egyetlen jégszilánk – megannyi vízzel együtt élő terv. A Pompidou Center (Párizs, 1977) hajómotort idéző, zseniálisan animált építészeti rajzai lüktetnek. A kiállítás az idei építészeti biennálé legfantasztikusabb külső pavilonja.


David Chipperfield 20 új munkája
Vicenza, Palladio Basilica, 2018. 05. 21. – 09. 02.

Palladio bazilikáját, az építészettörténet ikonját 12 éve restaurálták, azóta a biennálék mellé rendre szenzációs tárlatokkal telik meg, mint a padovai Palazzo Ragione kistestvére. Most éppen Chipperfield tartja lélegzetelállító egységben a kiállítás-installációt és a tartalmat: főként modelleket, kevés fotót és filmet. Az egység azért is bravúros, mert Chipperfield épületei maguk is egyéniségek, makettjeik mind más, igen egyszerű vagy éppen nemes anyagból épültek. Minimalista elegancia köti össze az építész négy városban működő irodáiból (London, Berlin, Milánó, Sanghaj) kikerült munkáit.
A tervek kicsiben is láthatóan a helyek regionális karakteréhez alkalmazkodnak, ám a globális architektúra nyelvén szólnak. A Museo Jumex (Mexikó) az Amore Pacific Headquarters (Szöul), a Royal Academy of Arts masterplanja (London), a James Simons Galerie és a Neue Galerie (Berlin), vagy a West Bund Art Museum (Sanghaj), az Edinburgh Music Venue modellje – itt 1-2 méterre egymástól – egyetlen színpad jól összerakott látványává állnak össze. Számomra a legmaradandóbb látványt az Ikagawa temetőkápolna (Japán) és a már említett szöuli irodaház imázsa jelentették. Utóbbi – a körülötte érzékeltetett felhőkarcolók közt – inkább egy felnagyított bútorra emlékeztetett, ám a triviális formához a Milánóban készült szélcsatorna-vizsgálat filmje is hozzátartozik, ebben bámulatos organikus művé alakult át a ház víziója. Az emblematikus építésztárlatok Velencében és attól 20 km-re gazdagítják a Biennálé élményét.