• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Rerrich Béla emlékkiállítás

    Pavilon Galéria, Pestszentlőrinc

    Szöveg: Szegő György

    A kiállítás helyszíne az építész-kerttervező egyik budapesti kertvárosi parkja, a XVIII. kerületi Kossuth tér.  A teret 1910-ben az akkor még önálló község vásárolta meg, piac kialakításához. Az első világháború után itt hozták létre a település centrumát. 1929-ben tervpályázatot írtak ki az iskola, az evangélikus templom, a kultúrház és a református templom környezetének közösségi parkként történő megfogalmazására. A tér közepére a községházát szánták. A pályázatot Rerrich Béla építészmérnök nyerte meg, aki akkoriban a Foerk Ernő tervezte Fogadalmi templom – környezete, a szegedi Dóm-tér beépítési-tervével ért pályája csúcsára.
    1903-ban Petz Samu tanítványaként végzett a Műegyetemen, majd két évig az asszisztense volt. Rerrich a „Virágos Budapest” mozgalom egyik oszlopa lett. 1908-tól a Kertészeti Tanintézetben oktatott, ugyanitt a 20-as évek elején igazgató lett. Elindította Európa egyik első tájépítészeti képzését, ahol új tantárgyakként bevezette a kertművészetet és a kerttervezést. Vezetői megbízatását az intézmény épületének tervezői feladatára cserélte. Az egységes, új tervezési elveket Pestszentlőrincen, a Hősök Ligete parkban is megvalósította, ahol a fákat a község háborúban elesett egy-egy katonájának emlékére ültették. Az árnyas sétautakat évelő virágágyások és gyep, kerti lépcső és műkő vázák tagolják. 2015-ben a teret a Tér_Köz program támogatásával újították meg. Az 1932-ben váratlanul elhunyt Rerrich munkásságát egy friss kiadványban Hajós György foglalta össze (ÉTK, Bp. 2016). A Tomory Lajos Múzeum által gondozott tárlat március végéig látható.