A fal utóélete

Borzsák Veronika

A fal utóélete
A Bernauer Strasse -i Fal-emlékmű

A Megbékélés kápolna. Fotó: Borzsák Veronika

A Bernauer Strassét a 19. században még Berlin egyik átlagos külvárosi utcájaként ismerték. A 20. században szomorú hírnevet szerzett: Berlin kettészakított várostestének jelképe lett.

„Nyomvonalát követve órákat gyalogoltam, mintha átjárót keresnék a részvétlen történelemhez, vagy valamilyen  lehetséges résen a saját elmémhez szeretném átügyeskedni a láthatót. Vannak dolgok égen és földön, amelyek vannak.  Láthatók, tapinthatók, puszta létezésüket mégse foghatja fel józan ész, s ezekkel a dolgokkal kapcsolatban még az a  kérdés se merülhet fel, hogy elfogadhatók-e. Nem érintheti se esztétikai, se etikai ítélet. Mintha azt a kockázatos  felismerést szerettem volna eljuttatni a saját szívembe, miszerint létezik olyan világcsoda, melynek se szépsége, se  jósága nincs, hanem ellenkezőleg, kizárólag csúnyasága és gonoszsága van. A Bernauer utcáról nyílt a legpazarabb  kilátás, belátás; ez egyre megy.” Nádas Péter: Berlini tantörténetek Nappali Ház, 1991/3

Németország második világháborús veresége után a győztes hatalmak a 20-as években kialakult nagy berlini kerületek határvonalai alapján osztották fel a fővárost. A körzethatárt a Bernauer Strasse keleti oldalán álló épületek homlokzati  síkjában húzták meg. Így ez a keleti oldal a szovjet szektorba, a Berlin Mitte-be, míg az utca nyugati oldala a  szövetségesek francia szektorába (Wedding) került. Szélsőséges helyzet állt elő: a kelet-berlini területen álló lakóházak  ablakai és kapui a nyugati világra nyíltak. A határ Kelet- és Nyugat-Berlin között a háború utáni közel két évtizedben  még többé-kevésbé átjárható volt és a migráció egyre nagyobb méreteket öltött. A Német Demokratikus Köztársaság  1961 augusztusában megépítette a határt teljesen lezáró falat. A Bernauer Strassén álló, vagy oda nyíló épületek lakóit  néhány hét alatt evakuálták, az ablakokat és az ajtókat befalazták, később az épületeket felrobbantották, csakúgy, mint  1985-ben a határsáv miatt megközelíthetetlenné vált, és ezért üresen álló Megbékélés kápolnát (Die Kapelle der  Versöhnung). Szintén a határsáv kiépítése miatt pusztult el a Sophien evangélikus temető egy része, amely a 19. században élt sok híres művész emlékhelye volt. A környékén élő protestáns közösség vesztesége kettős volt:  lerombolták a templomot és a temető szentségét is semmibe vették.