Aldo Rossi és Carlo Aymonino lakónegyede Milánóban

Szöveg: Harangi Attila

Utóirat 100 esszépályázat – Kritika kategória, dicséret

A második világháború utáni súlyos lakásválság kezelését Milánóban a város északi részéhez kapcsolódó külvárosi közösségek telepítésével igyekeztek megoldani. Az első ilyen lakónegyedet már 1946-ban elkezdték építeni. Tíz évvel később, 1956-ban az általános szabályozási terv (Il Piano Regolatore Generale) felhasználásával egy új mesterterv részeként alapozták meg a második lakónegyed létesítését. A projekt helyszínét Milánó Gallaratese nevű negyedében jelölték ki. A terület két részre oszlott, a második rész a Monte Amiata Bányászati Részvénytársaság tulajdonában állt. Ezen a területen 1967 második felében engedélyezték a Gallaratese 2 magánfejlesztést. A tervezésével a Studio Ayde irodát bízták meg. A projekt vezetője az iroda partnere, Carlo Aymonino (1926–2010) olasz építész és várostervező lett, aki két hónappal később meghívta Aldo Rossi (1931–1997) milánói építészt az egyik épületegység tervezésére. Az új lakónegyed 1972-ben készült el és a Monte Amiata nevet kapta, egy toszkánai hegy után.
A Gallaratese negyed Milánó VIII . kerületében, a központtól hét kilométerre északnyugatra fekszik. A Milánóhoz közeli Gallarate városról nevezték el. A negyed a már említett körülmények által 1960 és 1980 között született Piero Bottoni tervei alapján a Gallaratese 1 építésével. Az első lakónegyeden Gianluigi Reggio vezetésével hatvan építész dolgozott Bottoni elveit továbbgondolva. Bottoni célja az alacsony jövedelműek számára egy kerület létrehozása volt zöld területekkel, közösségi funkciókkal és közvetlen tömegközlekedéssel összekapcsolva a központtal. A következő állomás a Monte Amiata lakóegyüttes volt. A későbbi öszes lakóegység toronyházakból áll, egy hatalmas lakótelepet alkotva. Bottoni eredeti tervei nem valósultak meg teljesen a zöld területek és a közösségi funkciók rovására, így egy külvárosi lakótelep épült fel, amely napjainkban hatvanezer ember otthona.