Kortárs épület műemléki környezetben

Magtár Látogatóközpont, Pécs

Szöveg: H. Molnár Katalin

Utóirat 100 esszépályázat – Kritika kategória, 2. díj
(Jelige: Szesat)

Pécs belvárosa évezredes történelmi és művészeti értékekkel rendelkezik. Az ókeresztény sírkamrákat 2000-ben a Világörökség Bizottság felvette a világ kultúrtörténeti kincseinek listájára. Az elmúlt években az ezeréves örökség turisztikai vonzerővé fejlesztése érdekében tekintélyes nagyságrendű munkálatok kezdődtek az egyházmegye területén.
A történelmi óváros környezete 2009-ben, az Ezeréves Pécsi Püspökség kulturális és történelmi örökségének megőrzése című projekt keretében újult meg. A Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programban a város és a régió turisztikai vonzerejét növelő beruházások jöttek létre, aminek regionális gazdaságélénkítő hatása van: fejlesztéseket ösztönöz a városban és a régióban is. 2012-ben indult a belvárosi épületek felújítására vonatkozó Püspökvár titkai, a püspöki palotától a dzsámiig elnevezésű projekt, amely 2015 nyarán zárult le. A programban felújították a püspöki palotát és annak csodálatos kertjét, valamint a gabona tárolására szolgáló egykori magtárat. Végső befejezése 2017-ben történt meg, amikor az épületben megnyílt az étterem és a hangulatos kávézó.
A pécsi székesegyház épülete a 11. századtól kezdve néma tanúja volt a magyar történelemnek. Az 1700-as években három nagy építészeti korszakot különíthetünk el a székesegyház átépítésében. A török hódoltságot túlélő, de a háborúk alatt megrongálódott palota felújításához Nesselrode püspök látott hozzá az 1700-as évek első felében. Ezt követte a barokk szellemű, de mértékletes átépítések időszaka. „A székesegyház harmadik korszakában, a század második felétől renováló munkálatok sorozatát követhetjük, amikor a székesegyház környezete nagyrészt megváltozott, kiegészültek a várfalak, felépült a kaputorony, a levéltári épület, és felépült a plébánia.”1 Ez idő alatt a püspöki uradalom részeként épült fel a háromszintes magtár és a kétszintes pince. A Püspöki Magtár építészeti tervdokumentációja szerint az építése 1760 és 1790 közé tehető. A pinceágak még korábban készültek el, utóbb került föléjük az ácsolt magtár. Az épület belső terei többször kisebb mértékben átépültek.