Miről szól a kortárs építészet?

Szöveg: Lévai Magdolna

Utóirat 100 esszépályázat – Új generáció kategória, 2. díj
(Jelige: Kasszandra)

Egy gyakorló, az építészmérnöki képzésben tevékenykedő építész kénytelen elméletinek ható definitív mondatokat alkotni: „az építészet (architectura) a valós térben – adott helyen, adott időben, adott társadalmi közegben, adott kulturális korlátok között – létrehozott anyagi és szellemi totalitás(valóság), amely feltárható az idea, a megvalósulás, a használat és az értelmezés felől, valamint a létrejöttéhez szükséges szereplők egymáshoz, illetve a létrejött dologhoz való viszonyában.” (2006–2011 között)
A napi tapasztalat síkján ennél jóval egyszerűbb a magyar társadalmi képlet: ami meg van építve az az építészet, még képletszerűbben az építés (aedificatio) azonosan egyenlő az építészettel (architectura). Ez sok mindent determinál, a szemlélődés körét, ami lehet véletlenszerű vagy nagyon is céltudatos, eleve ideológiailag determinált, vagy egy utazó felületes, de átfogó pillantása. Lehet kimódoltan spontán vagy álnaiv, de legjobb lenne ehhez bizonyos elfogulatlanság, a múlt századi költő idézett attitűdjének megkísértése.
„kortárs” – contemporary, ami legtöbb jelentésében egyidejűleg létező Az utazó korlátja, hogy az egyes időpillanatra nézve csak folyamatos emlékezéssel képes szemlélni mindazt, ami körülveszi. Érzékelésének tárgyai egyben azonnal érzetekké válnak és értékítéletté merevedhetnek. Ezek leírva, akaratlanul is, kinyilatkoztatássá dermedhetnek, holott szándéka szerint legfeljebb sejtésként, vagy kérdésként merülnek fel benne.
Az építészet melyik tartománya lehetne esélyes arra, hogy bármi „jövő felé mutató” szegmensként reprezentálja a magyarországi építettséget? Ha belegondolunk, ami már megvan, az eleve, ugyanannyira a folyamatos jelen, mint a befejezett múlt része, egyedül a jövője bizonytalan (pl. ingatlanpiaci, településpolitikai, divatirányzati és kultúrpolitikai és mélylélektani szempontból).