Interjúkötet, Kaiser Anna kiadása, 2015, 246 oldal

Szöveg: Szegő György

A szerzőt szakmai munkássága javarészt a főváros műemlékvédelméhez köti. Ebből az építészkörnyezetből válogatta interjúalanyait. Talán úgy fogalmazható meg a hozzájuk fűződő sok évtizedes viszony, hogy szeretve tiszteli őket. Jókor megkereste őket, hogy az alkalmi beszélgetéseket egzakt formában, interjúkként rögzítse.
Az első beszélgetéssort a budapesti műemlékek szolgálatában érdemeket szerzett megkerülhetetlen nagyságokkal folytatta: Gerő Lászlóval, Pereházy Károllyal, Merényi Ferenccel, Dragonits Tamással és – nekem kakukkfiókaként – Perényi Imrével. Értelemszerűen, volt kivel tizen-, volt kivel huszon-, vagy éppen harmincvalahány éve. Most mégis jól kiegészítik egymást, sőt, például Gerő László a romos palota alól kiásta, kitalálta budai Vár középkori arculatát. És erre 1992-ben már a Velencei Charta kritikájaként emlékezett: mondván már anno mennyire a kánonnal szemben, mennyire ésszerűen-szabadon kezelték a sokszor igen hiányos emlékeket. Vagy érdekes összevetni a kultúrpolitika változásait, Gerő vagy Merényi más-más korban vezette Római Magyar Akadémiáinak tükrében.
A második rész részben is emblematikus figurák emlékeznek. Fischer József és az általa megidézett Kassák, Molnár Farkas, Breuer Marcel, Weiner Tibor vagy Dávid Károly élet-közelből izgalmas memoár. Kapsza Miklós, Zalaváry Lajos vagy Virág Csaba és Pázmándi Margit önvallomásként elmesélt élete szinte időutazássá állnak össze. Nekem a – Merényi vagy Kapsza pályájának legalább egy részletét közelebbről is tapasztaló, a szituációk, a „fokozódó nemzetközi helyzet” ismeretében részes – köztes generáció tagjának a személytelen adatokból a beszélők meg tudják eleveníteni a korszakot. Bár a más-más korokban mozgó, és más-más habitusú építészeknek egy-két dologban közös a sorsuk: újjáépítők, valamiféle intézményi gründerzeit (új Közmunkatanács, Építéstudományi Intézet, új Építőművészek Szövetsége, Országos Műemléki Felügyelőség) hősei lettek. Figyelmes olvasó persze találhat „kereszteződő” utakat.
Az interjúk – persze tudatosan – észrevétlenül meg megfestik az utolsó bő fél évszázad változó viszonyát hagyományhoz és újításhoz, politikához és vagy szakmapolitikához. A szöveg gondozása nem tökéletes, de így is kimondható: fontos kordokumentum született.