Lakóház, Szentendre

Építész: Bártfai-Szabó Gábor
Szöveg: Dénes Eszter
Fotók: Dénes György

A fővárosi agglomerációt elidegenítő építészet közegében Bártfai-Szabó Gábor építész szentendrei házát a tiszta és józan formálás mellett megnyugtató időtlenség jellemzi. Helyes, azaz helyén való: ez elsősorban a lépték világa, mely a szabályozási terv száraz előírásain túlmutatva sokkal inkább az adott közösségben való viselkedés minősége. Minden szempontnál lényegesebb a házról sugárzó helyénvalóság.
Az egykor önálló faluként létező, ma már Szentendrével egybeépült izbégi kertváros rendszerváltás körül keletkezett tájidegen sebei és mai percházai között egyszerűséget és nemességet képvisel a Bükkös-patak völgyében álló földszintes, nyeregtetős, bontott téglaburkolatú ház. Nem rejti embermagas tömör kerítés, nyíltan kommunikálja a nyilvánvaló tényt, hogy ez egy családi otthon. Ennek éppen megfelelő méretű és arányú. Tervezőjét a tudatosság és az ésszerűség vezérelte, nem a konvenciók, múló divathullámok. Az épület maga két tőmondat és egy gondolatjel: két egyszerű nyeregtetős tömeg, egy lapostetős, fémlemezzel fedett bejárati tömbbel összefogva. A déli szárny két hangsúlyos eleme a határozott formálású kémény és a fix fa árnyékolókkal ellátott nagy üvegfelület.
A Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájában és a Mesteriskolán nevelkedett fiatal építész családi házaiban a bontott tégla kiemelt szerepet kap. A méretkoordináció és a falazási szabályok logikája folytán a tégla nem kedvez az extrém formák használatának, inkább fegyelmezettségre késztet. Ez a preferencia egybeesett az Írországból hazatelepülő megbízók igényeivel, akiknek elképzeléseiben alapvetés volt a fenntarthatóság mellett a tégla melegséget sugárzó, szépen öregedő struktúrájának kihasználása. Az építéssel manapság együtt járó anyagi és formai pazarlásra adott józan válaszként együtt döntöttek a bontott tégla használata mellett. A helyi szabályok alapján ezt kezdetben nem támogatta a város főépítésze, azonban a kellő indoklás a tervzsűrit is meggyőzte, hiszen a meglévő szövetbe való illeszkedés elsősorban nem a szabályok egységesítéséből, hanem a minőség megteremtéséből fakad.

Építész: Bártfai-Szabó Gábor
Társtervező: Nagy Mariann
Tartószerkezet: László Zoltán