Tirana építészete – Ringturm Bécs, 2010. 07. 13.-09.17.

Szöveg: Fábián Andrea

City developpement in the 1930ties; Masterplan „French project“/architecture studio Paris 2004

A Tervezni, építeni, élni címmel futó kiállítás mottója: Albánia terra incognita. Ám az osztrákok legalább az ország fővárosáig – vagy száznegyven éve – elláttak. Az osztrák érdeklődés a török birodalom összeomlásától indult: a 19. század végén Ausztria kapta a balkáni utódállamok konszolidálásának máig megoldhatatlannak bizonyuló feladatát. Az eredmény közismert. A két ország jókapcsolata a magaskultúrában is megmutatkozott, szimbolikus, hogy az előző századfordulón Bécs legjelentősebb drámai színésze az albán származású Alexander Moissi volt. 1912-ben, a balkáni háborúk végén Ausztria segítségével kiáltották ki a független Albániát. Német eredetű királyt is koronáztak, de az I. világháborúból kimaradó ország 1917-től mégis olasz protektorátus lett.
A főváros modernista urbanizációja I. Zogu király (a királyné a magyar Apponyi Geraldine) alatt indult meg a 20-as, 30-as években. Az első modern városterveket az osztrák Wolfgang Köhler készítette. De az archaikus bazár helyén kialakított tengelyen a főtér az olasz, német, majd a partizánokat váltó szovjet, végül kínai befolyás alatt, mind nevében, mind arculatában állandó változást mutatott.
Az urbanisztikai tervek vezető tervezői 1930-44 között már olasz fasiszta modernizmus építészei. A várost és benne az egykor legendás, mára lepusztult Dajti Hotel hipermodern terveit Geraldo Bosio készítette. A belső berendezés kiállításában részt vett a fiatal Gio Ponti is. Ezen a szinte szürreális, növényekkel benőtt, az alvó Csipkerózsika várára emlékeztető utópisztikus helyszínen rendezték meg tavaly a nemzetközi Contemporary Art Biennálét.
Az 1991-es fordulat óta a szürke szocialista lakótelepeket szinte Vasarely receptje szerint „festik ki”, de minden háznak egyéni arca van, nyoma nincs olyan, a néhai központ terveitidéző egyen-gigantománia, mint nálunk 2010-ben a Szőlő utcában. A színek inkább afrikai ihletet sugároznak, a festékgyárak dicsőségére. A nagy beruházások egyelőre lassan indulnak be. A szovjet autókat itt is előbb leváltották a nyugati márkák, mint a szocialista évtizedek általános életminőségét. A motorizáció boomja mindennél látványosabb, az autók 99 %-a nyugati márka, nem kis részben négykerék meghajtású… Olyannyira, hogy a most Skanderbégről elnevezett főtéren a gyalogosok az albán történelemben először szorulnak ki a járdákra / úttestperemekre. Sétálóutcáról szó sincs. A gazdasági érdekek nem diktálják a városfejlesztés „zsákutcáinak” átugrását. A gyerekbetegségeken, úgy látszik Tiranának is át kell esnie – a tér terveit a brüsszeli 51N4E design koncepciója szerint alakítják ki. A 2004-es keltezésű masterplan az Architecture Studio Paris munkája. De az osztrák építészek is újra jelen vannak. Például a város stratégiai terveinek környezetvédelmi koncepcióját a bécsi Technische Universität oktatója, Rainer Mayerhofer jegyzi.
A kiállítás érzékletes képet fest a városlakók átalakuló hétköznapjairól is, a vagy száz képből kirakott nagymuráliaként festő fotóesszét az osztrák Haller & Haller készítette. A fényképek alapján hihetőnek tűnnek a tablókra írt nagybetűs szlogenek, például: amikor visszatérünk Tiranába minden kulturpesszimizmusunkkal újra és újra fel kell hagynunk. A fotókon felhőkarcolót mindenestre egyet látni, az is csak látványterv – egyelőre.
A mostani kiállítással a Ringturm és Adolph Stiller sorozatkurátor több mint egy évtizede indított, a közép- és kelet-európai 20. századi építészetet bemutató tárlatfolyama végéhez közeledik. (Az egykori szocialista országok 20. századi építészetét bemutató sorozatból egyedül Magyarország „maradt ki”, lásd a MÉ2010/2-es számában Szegő György Újornamentika és organikus építészet Magyarországon / kiállítás és konferencia a Párizsi Magyar Kulturális Intézetben c. írását.)