Medgyaszay lakóháza a Gellérthegyen

Szöveg: Götz Eszter
Fotók: Surányi J. András

Csak egy kis bekötőút vezet a Ménesi útról, de mintha mesekönyv nyílna fel, a kőkapu mögött ott áll egy gellérthegyi kertben faragott erkélyrácsokkal díszítve, vadszőlővel befuttatva Medgyaszay István egykori otthona.
A 20. század egyik legnagyobb jelentőségű magyar építészének kevés háza maradt fenn többé-kevésbé eredeti állapotában. Budapesten a Baár-Madas leánygimnázium, a csillaghegyi és újbudai templomok, illetve néhány lakóház, köztük talán a legismertebb a XII. kerületi sgraffito-díszes bérházcsoport. Medgyaszay szerepe az Operaház 1912-ben végzett átalakításában kevéssé közismert. A rárósmulyadi sírkápolna, a világ első vasbeton temploma teljes épségben maradt meg, viszont a hozzá nem értő átalakítás jóvátehetetlenül megcsonkította építészeti zsenialitásának nyomát a veszprémi színház épületén. Medgyaszay egyedi hangvétele, újító lendülete, stílusteremtő ereje egészen rendkívüli volt; szellemi öröksége mégis hosszú ideig áldozatul esett a szecesszió ellen folytatott kultúrpolitikának. Az építészek, művészettörténészek csak az utóbbi másfél-két évtizedben kezdik újra felismerni európai jelentőségét, a modernizmusban elfoglalt valódi helyét.
Pályája kezdetétől kereste a sajátos magyar építészeti formavilág karakterét. A század első éveiben végigjárta a Dunántúlt, Kalotaszeget és Székelyföldet, részint egyedül, részint Malonyay Dezső fiatal festőkből, rajztanárokból álló kutatócsoportjával. Népművészeti motívumokat gyűjtött, útinaplót írt, vázlatokat készített, fejfákra vésett feliratokat gyűjtött. (Később gyakran emlegette, hogy többet tanult az egyszerű erdélyi ácsmesterektől, mint az összes egyetemen együttvéve.) Amíg Bartók és Kodály a népzene eredeti megnyilvánulásait kereste, addig Medgyaszay és vele párhuzamosan a Malonyay-féle csoport ugyanezt a kutatómunkát a népi tárgykultúrában és a díszítő motívumok terén végezte el. A magyar szecessziós művészet, majd jóval később, a hetvenes-nyolcvanas évek során Makovecz Imre és Csete György nyomán kibontakozó magyar organikus építészet ezt az archaikus formavilágot vitte tovább.

(Az írás a Fekete Sas Kiadónál 2017-ben megjelent Gellérthegy – Budapesti kultúrtörténeti séták III. c. kötet egyik fejezetének kivonata – a szerk.)