Kortárs Magyar Építészet
Brüsszel, Magyar Ház, 2010. november

Újornamentika és organikusok – Kortárs Magyar Építészet címmel az EFAP konferenciához időzítve a MÉSZ 2010. tavaszán, Párizsban nagy sikerrel bemutatott kiállítását a brüsszeli Magyar Házban is megrendezte. A november 17-én délután tartott megnyitón Kálmán Ernő mondott bevezetőt, amelyet Szegő György és Mikó László kiállítás-megnyitója követett. A MÉSZ a kiállítás lengyelországi bemutatását tervezi.

Szegő György kiállításnyitó beszéde a brüsszeli Magyar Házban
(2010. november 17.)

Kiállításunk három elemből állt össze: az újornamentikára nyitott kortárs és az organikus magyar építészet friss példáiból, illetve – viszonyítási pontként – az Építészeti Múzeum anyagából válogatott Lechner, Lajta, Kós és más szecessziós építészek archív anyagából. Tehát nem egy keresztmetszetet mutatunk be, tematikus koncepciónk, elsőre talán meglepő vektoraihoz szeretnék bevezetőt fűzni.

A modern közeledtével a 19. században az ornamentika az építészetelmélet érdeklődésének központjába került. Karl Bötticher, majd Gottfried Semper már a tektonika, illetve a díszítés elsődlegességére építették teóriájukat. A vita akkor érintette a magyar szecessziót, amikor Otto Wagner pesti látogatásán mondottakat Lechner Ödön megválaszolta. A magyar nemzeti stílus a függetlenség kontextusában a kultúrán túl mutató szerepet kapott. Ekkor, 1902-ben alapította Lechner és köre a Magyar Építőművészek Szövetségét, majd egy évre rá a folyóiratunkat. A MÉ szerkesztőjeként egy éve kortárs építészet és új-ornamentika tematikus számot készítettünk, s ebből indultunk ki azon a kiállításon, amelyet Brüsszel előtt a Párizsi Magyar Intézetben rendeztük meg idén március 15-én.
A duális állam 1918-as szétesésével a szembenállás funkcionalisták és nemzeti ornamentika követők között nem szűnt meg, különösen azután, hogy Adolf Loos ornamentika tagadása a modernek egyik axiómája lett. Az elszakított Erdélyben Kós Károly építész, író, festő, etnográfus, könyves, az Erdélyi Szépműves Céh könyvkiadójaként is a modernitásban az elsüllyedő életforma kutatója, őre és építésze lett.
Egészen az 1970-es évekig a népi gyökerű magyar díszítő gyakorlat egy tündérvilágban élt tovább. Ekkor indult a magyar organikus iskola és a vita kiújult, közben Magyarország a szerves építészet központja lett. Most a nemzetközi strukturalizmusból származtatható számítógéppel támogatott biomorf építészet egyre közelebb került az organikusokhoz és a Lévi Strauss féle nyelvészeti homológia elmélete mentén a két irányzat ma Magyarországon igen közeli gondolkodást és építészeti minőséget eredményez. Ezt szeretnénk Önöknek ma bemutatni.

Köszönet illeti a tavalyi „20 éves a Kós Károly Egyesülés” tárlat kurátorainak, Gerle Jánosnak, Zsigmond Lászlónak, valamint az Építészeti Múzeum segítségét kínáló Hadik Andrásnak és végül, de nem utolsó sorban a fotókat készítő Bujnovszky Tamásnak köszönetet mondani.