Lakótájak
Josef Lackner (1931-2000), AZ Wien, 2011. szeptember 15. – október 30.
Szöveg: Szegő György
A 10 éves Bécsi MQ Építész-centrumában az elmúlt évtizedben több részes, vaskos katalógusokkal teljes kiállítással vették sorra a 20. század osztrák építészetét. Most az AzW könyvtárának előterében tárlattal emlékeztek a háború utáni nemzedék egyik jelentős helyi alakjára, Josef Lacknerre, aki 80 éves lenne az idén. Az építész 1949-52 között az osztrák modernizmus török emigrációból hazatért legendás alakjának, Clemens Holzmeisternek az akadémiai osztályán végzett. Nyugat-németországi irodákban kezdett, majd 1961-ben Innsbruckban saját irodát nyitott. Lakóház megbízásai mellett sorra épültek templomai, ezek szép makettjei – az Akadémián mindig erős volt és maradt a modellben gondolkodó tervezőmetódus – most a kiállításon is szerepelnek. Kiemelném a Neu Arzl/Innsbruck templomát (1958-60), Völs templomát (1965-67), a pesti vonat ablakából is feltűnő, innovatív konstrukcióval megépített Bécs elővárosi Lainz templomát, valamint az Ursulák kolostorát és internátusát, ugyancsak Innsbruckból (1971-80).
Pályáján ő is megkísérelte a klasszikus modern elveinek és a háború utáni építés szűkös gazdasági lehetőségeinek lehetetlen összeegyeztetését, de kritikai tervekkel is előállt. Ezek közül máig jelentős építészeti minőség a svájci Moosba tervezett „Anti-város” (1967) „lakótájként” megfogalmazott koncepciója. Összesen vagy 90 lakó-projektjéből 60 családi ház, melyek többsége Tirolban valósult meg, köztük saját – csonka-kúp formájú – lakóháza is. A Lackner-kísérlet kettős centrumában az elemi formák, valamint a topográfiai érzékenységű, ökologikus szemléletű telepítés állt. Ez a praxis Magyarországról nézve: világviszonylatban is meglepően korai, de az osztrák építészetből a továbbiakban szinte teljesen hiányzó organikus architektúrát ígért.