A MÉSZ első évtizede

Szöveg: Moravánszky Ákos

Az 1902-es év, a Magyar Építőművészek Szövetsége megalakulásának éve, a boldog békeidőknek nevezett 1867 és 1914 közötti majd félévszázados időszak közepére esik. Az építészek, akiknek jelentős részük volt Budapest világvárossá válásában, szövetséget alapítottak. Az új egyesület alakuló közgyűlését mintegy 50 építész részvételével 1902. június 8-án a Műcsarnok tanácstermében tartották, Lechner Ödön korelnök vezetésével. A szövetség élére első mesternek Hauszmann Alajos műegyetemi professzort, második mesternek pedig Lechner Ödönt választották. A MÉSZ egyik legfontosabb feladatát a pályázati rendszer kötelezővé tételében látta. Első folyóirata éppen a Magyar Pályázatok volt, amely 1903-ban látott napvilágot. Ez volt a hazai építész szakma első szakfolyóirata, amelyből 1907-ben, nagyobb formátummal és terjedelemmel megszületett a Magyar Építőművészet. Lechner és Otto Wagner nevével sokszor fémjelzik a századforduló két ellentétes irányzatát, ez beleillik a ma is jól ismert nemzeti versus modern interpretációs sémába, amely mindenütt dichotómiát, megosztottságot lát. De ha a két irányzat a program, az ideológia tekintetében különbözik is, mindkét építész egy modern nagyvárosi építészet formanyelvét kereste, megoldásaik nagyon is összehasonlíthatók és a historizáló örökség megújításán, nem pedig elvetésén alapultak, a modern kor hozta társadalmi és technikai változások figyelembevételével. Wagner és Lechner találkozására a Magyar Építőművészek Szövetsége üléstermében 1911. december 8-án, egy rendkívüli közgyűlés keretében került sor. Otto Wagner az építőművész minőségéről tartott előadást, majd őt a MÉSZ tiszteletbeli tagjának választották. A rendezvényen huszonöt osztrák művész is részt vett, köztük Gustav Klimt, Emil Hoppe és Koloman Moser. Fontos és szimbolikus jelentőségű aktus volt ez, hiszen azt mutatta, hogy a tendenciák harcában a Magyar Építőművészet Szövetsége az erők összebékítésére, szintézisre törekedett.