Géczi János író, költő, képzőművész

A veszprémi fennsíkot a Balaton-parti lejtőktől elhatároló hegycsúcsok és vízjárások megosztotta ereszkedők egyikén, az egykori szőlőskertek sávjában található az Almádi és Balatonberény határán elterülő, szabványos méretű és alakú, a múlt század kilencvenes éveinek elején kiárusításra került házhely. A tulajdonosváltáskor majdnem elkészültnek tekinthető, a helyi építési hagyományhoz kissé hű, s enyhén eklektikus stílusú, a telek közepére-felső harmadára emelt, kitűnő belső felosztású házat az építkezési törmelékkel szennyezett, széttaposott gyep övezte, amelyen néhány rózsatő és három szilvafa élt.
A ház és a kert összekötését a délnyugati tájolású, cserepes növényeknek is helyet adó terasz teszi lehetővé, illetve a keleti kerítés mentén húzódó, kőlapokból kirakott járda, amelyet több színváltozatú, szimpla szirmos, Firenzéből érkezett parkrózsák szegélyeznek és takarnak el. A félig földbe süllyesztett ház déli nézetében túlzottan magas, ennek ellensúlyozására két különböző virágszínű lilaakáccal befuttatott, az utcai bejárat mellé emelt autóbeálló építményéhez hasonló faszerkezetű félpergola készült, a kiugró garázsbejáratot egyik oldalán fügebokorral, a másikon gránátalmával takarva, cseréptetőjét liánnövényekkel befuttatva. A négyszögletes alaprajzú ház mögött szerszámos- és fáskamra áll, s a keskeny földcsík északi sávjában dísznövények között málnatövek, s az errefelé nevelhető számos fűszernövény. A házfal alatt árnyékliliomok, hortenziaféleségek és gólyaorrok. Az épület sarkainál, ahogyan a fedett autóbeállónál is, földbe süllyesztett víztárolók, amelyek az esővizet fogják fel és szükség esetén öntözővizet biztosítanak.
Ugyan csak tizenegy kilométer távolságra lennének egymástól, a veszprémi és a balatonalmádi kert között jelentős a különbség. A fennsík és a Riviéra környezeti körülményei annyira eltérőek, hogy jóformán alig akad olyan kerti dísznövény, amely mindkét helyet elviselné, netán kedvelné. S annak ellenére, hogy a két – amúgy azonosan 300 négyzetméternyi – kert elkészítését megegyező funkció indokolta, azaz hogy szellemi munkára alkalmas apró terek sorát biztosítsák, s a diszfunkcionális elemek sokaságát elfogadhatóvá tegyék, kezdetben leginkább a veszprémi kert visszképe akadályozta az almádi jellegzetességek kibontását. Számos építészeti térelem (kőhasábok, kőasztalok, faragott vöröskövek, madáritatók stb.) úgy került át, hogy nem, vagy nehézkesen találták meg a szerepüket, de némely – a vasúti talpfákból készült ösvény, bár bazaltkőkockákkal vagy mészkőlapokkal kiegészítve – szervesülni volt képes. Az almádi kert azonban mégsem válhatott sokféle módon használható, intim terekben bővelkedő kertté, olyanná, amely alkalmas az elmélyült munkára – amíg a veszprémi kertet falak, zárt kerítések és erdő lombja kerítette be, az almádi kertet deszka-, illetve fonott drótkerítés határolja, így minden oldalról átjárható a járókelők tekintetétől, kivéve a ház félemelet magasságában elterülő teraszát, mert ott a szomszéd teraszától az amerikai eredetű rózsával befuttatott gabionkerítés határolja. A ház sajátossá akkor vált, amikor a délnyugati sarkához ültetett két óriás termetű rózsa a két falat nagyrészt beszőtte, kizöldítette.
A kert karakterét nyújtó, többi nagy termetű növény egyik része (egy télálló pálma, a fás bazsarózsák, a lakóház északi falát lassan befutó nagy levelű himalájai borostyán, a széles levelű bambuszok) a régi kertből érkezett. A korábban nem kultivált jellegadók egyik csoportja a vidékre jellemző gyümölcsfaváltozatok (sárga- és őszibarack, cseresznye, körték, szilvák, meggyek, vérlevelű bodza és naspolya) voltak, a másikat pedig szakkertek nyújtották (a pécsi egyetem botanikus kertjéből hét magról nevelt, keskeny koronájú ciprus, a jujuba, a datolyaszilva, a japán naspolya, a balácai római villagazdaságból áttelepített jeneszter és mások). A gyorsan kiszáradó talajú kertbe ültethető hagymások, az alacsony termetű évelők, az egynyáriak összetételének megállapítása három-négy évig tartott, többségük nem viseli el a márgás, gyökérzet át nem járta, vízzáró altalajt, annak ellenére, hogy a kert feltalaja följavított. Végezetül fényigényes, szárazságot elviselő, széltől nehezen megtépázható, kevésbé gazdag faj- és fajtaállományú növényegyüttes jött létre, amelynek az egyedeit évről évre szükséges kipótolni vagy lecserélni. A mostoha körülmények annyit azonban eredményeztek, hogy az elburjánzásra hajlamos változatok lassabban terebélyesednek, de olyan sztyeppei, illetve sziklagyepi fajok is nevelhetők, amely az alig benapozott, veszprémi vároldalra húzódó sziklás hegyoldalon nem maradtak életben.
Az árvalányhaj- és a kutyatejfélék számának növekedésével együtt, mintegy öt év után vált éretté a kert. Havonta más-más értékeit mutatja fel, februárban a korai hagymások kihajtását, az áprilisi-májusi nőszirmokat, a június eleji rózsaözönt, az augusztusi gyümölcsérést, az október végi lombszínesedést. Az első években tavaszvégig nyitott maradt a kert, aztán bezárult. Mára a ciprusok magassága elérte a tetőét. A ház sarkára nőtt rózsa, ha nem is addig, de a csatornáig kúszott. A telekhatárra került cserjék és fák között maradt réseket iszalag, borostyán és komló szőtte be, s ha egy-egy egyed elpusztul, helyükre csak apró termetű évelő kerülhet. Most jönnek létre azok a zugok, amelyek alkalmasak lesznek olvasásra, írásra vagy az örökzöldekben lakó kabócák hallgatására.