Normafa Park Látogatóközpont, Budapest

Építészek: ifj. Benczúr László, Weichinger Miklós
Szöveg: Tatai Mária
Fotók: Bujnovszky Tamás

A Normafa környéke már a 19. században is a főváros lakóinak kedvelt kirándulóhelye volt. Az új látogatóközpont és síiskola tanpályával egybeépített hosszú építménye a kettéágazó Eötvös út szárait köti össze. A felső, új nevén Sétaút felőli végén egy felújított villaépülettel együtt képezik a Normafa kapuját.
Az új létesítmény mellett le- és felsétálhatunk a rendezett, fás park mentén. Szokatlan formája barátságos, talán mert mesteri módon belesimul a tájba. Ha fentről érkezünk, fémfedésű, sátorszerű turistamenedéknek mutatkozik, lentről pedig szolid léckerítés indul felfelé, a mellvédmagasságtól a tetőig emelkedve. Alacsonyabb része fölött jól rálátni a tanpályára. Feljebb tört alapvonalú és változó magasságú épület falaként folytatódik, míg csak el nem éri a felső bejárati- és vendéglátó egységet, ahol a faburkolatot üvegfal és a lefutó tető fémborítása váltja fel. Tökéletes a terephez illeszkedés, finomak az átmenetek. A kortárs építészet irányzatainak szótárából a „tektonikus” jelzővel lehet leginkább jellemezni a művet, amely magamutogató bravúroktól mentesen, érzékenyen alkalmazkodik a domborzathoz.
Anyaghasználata meggyőzően következetes. Külső megjelenésében lejjebb a fa, felül pedig a fém dominál. A hosszú homlokzat faléc-burkolatát nemcsak a változó falmagasságok, vagy az alaprajzi szögtörések által létrejövő perspektivikus hatások és a reflexív színtónusok teszik finoman változatossá, de a zárt és nyitott falmezők váltakozása, valamint a vízszintes és a ritmikus függőleges tagolások is. A pályát határoló kerítés-mellvédfalak lefedése megfogható közelségbe került, állókorcos fémszerkezet. Anyagában egységes, mégis – a fal tagolásának és a tető lejtésének megfelelően – más és más a párkány és a fal csatlakozásának megoldása, ami ugyancsak hozzátesz az építészeti változatossághoz. A kisebb és nagyobb léptékű „kompozíciós” elemek helye és sorolása időben, dinamikusan érvényesül. A többfunkciós épületben az eltérő rendeltetésű közönségforgalmi terek szervesen egymásba érnek, átmenetük szinte folyamatos. Legfelül teraszos vendéglátó egység fogadja a látogatót, mellette az előcsarnokból pedig lépcső vezet le az öltözők és a mosdók szintjére, napközben szabad bejárással. Lejjebb találjuk a síiskola kiemelt kapuját, ahonnan fedett-nyitott, oldalán a lécek között átszűrődő fénnyel átjárt lépcsőn mehetünk fel a felső helyiségekhez. A tanpálya alatt pedig 2000 m3-es víztározó épült, amely a síeléshez szükséges műhó alapanyagát rejti – ez nemcsak bravúros, de ökologikus megoldás is. Az épület túlsó, oldalkerti fele tartalmazza az üzemi, a park felőli pedig a közönségforgalmi- és oktatóhelyiségeket, valamint az irodákat. Az utcára is nyíló vendéglő teraszai és zárt terei összetett tér-komplexumot alkotnak.
A Normafa kapujának másik épülete egy felújított és átalakított villa, amelyet még a múlt század elején építettek, a második világháború után pedig az ÁVH rendezte itt be börtönkamráit, kínzóhelyiségét. Az értéktelen toldalékrészeket most elbontották, a háznak csak az alaptömegét tartották meg. Az épület – mai rendeltetésének is megfelelően – letisztultabb, elegánsabb lett, mint valaha is volt. Mondhatnánk, afféle „posztmodern” átváltoztatás történt: egyféle purizmus is, meg költészet is, végül szinte szoborszerűvé vált a ház.

Építészet: Benczúr-Weichinger Studio Kft.
Vezető tervező: ifj. Benczúr László
Építész: Weichinger Miklós
Építész munkatársak: Budai Tibor, Tóth Zsófia, Oszetzky Dorina
Belsőépítészet: ifj. Benczúr László, Weichinger Miklós
Belsőépítész munkatárs: Tóthmátyás Edit
Kert- és tájépítészet: Nemes Zoltán – Vár-Kert Kft.
Statika: Nagy András – Bend-Stat Kft.
Épületgépészet: Pintér Zoltán
Elektromos tervezés: Karácsony István
Generálkivitelező: Archibona Kft.