Csete György viszonya az organikus építés és a műszaki innováció kérdéséhez

Szöveg: Zuh Deodáth
Fotók: Csete Alapítvány

Csete György életműve az egyik legjobb példája annak, hogy az organikus építészet változatos és sokszor látszólag ellentmondásos forrásokból kiindulva hoz létre annak emberi környezetében erős hatásokat kiváltó művészi egészet. Ennek az összetettségnek és az ezen belül azonosítható látszólagos ellentmondásoknak azonban legtöbbször produktív hatásait figyelhetjük meg az épület összhatása és jelentésközvetítő szerepe tekintetében. A népi építészet józansága, illetve az űrtechnika elevált technicizmusa ugyanúgy képesek kiegészíteni egymást, mint amennyire megütközést kelthet ezek egymás mellé helyezése. Az építészeti feladatok Vitruvius óta egyesítettek problematikus elemeket, és éppen ez adta mind a komplex feladat nehézségét, mind pedig annak inspiratív erejét. Az organikus építészet fogalmát az összetettség és az ellentmondás egyaránt jellemzik, ám ez mégsem kerül kibékíthetetlen ellentétbe a természetes vagy a mesterséges módon előálló rend konceptusával, amelyet nagyon jól példáz az organikus építészet eszmetörténete is. Csete György megnyilatkozásai ráadásul pontosan egy ilyen tervezői magatartást körvonalaznak: az összetettségek és ellentmondások értése nagyban függ attól, hogy mennyire tudunk az organikus építésre a fent említett, részben funkciófüggő jelentésében tekinteni. Csete György és kiterjesztett munkatársi köre éppen annak kiváló példája, hogy a látszólagos ellenmondás éppen az építészeti rend fogalma révén bizonyul feloldhatónak. A hosszú hagyományok, hosszadalmas érlelés révén kialakult formai opciók ugyanis nem mások, mint technika, funkció, esztétika, illetve a környezethez való viszony egymáshoz való illeszkedésének bőséges tárházai.