Műcsarnok, 2023. 12. 15 – 2024. 02. 11.

Szöveg és fotók: MÉM MDK

A Műcsarnok és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közös szervezésében megvalósuló kiállítás a Kelet felé forduló, szűkebb és tágabb körben ismert alkotók gondolatvilágával, Ázsiához való viszonyával foglalkozik.

Az 1800-as években egyre népszerűbbé váló keleti utazások során gyűjtött műtárgyak, a hazai szecesszió orientalista szemlélete, a két világháború közötti építési lehetőségek, valamint a kortárs magyar építészek ázsiai sikerei alkotják a tárlat koncepciójának legfőbb témaköreit (kurátor: Baldavári Eszter művészettörténész-muzeológus). Az összeállítás Irán, az Egyesült Arab Emírségek, India, Srí Lanka, Kambodzsa, valamint Kína és Japán helyszínein keresztül mutatja be azokat az építészeti víziókat és megépült alkotásokat, amelyek izgalmas feladatként hatották át a magyar építészetet. A hazai és nemzetközi kutatásoknak köszönhetően számos olyan terv, fénykép és dokumentum is látható , amelyek a közelmúltban kerültek elő. Ilyenek például Kós Károly eddig sosem publikált isztambuli fotói, ifj. Francsek Imre vagy Károly Jenő iráni alkotásai, Giergl Kálmán keleti műtárgyai vagy Hudec László Sanghajban készült portréja.
A kiállítás a Kelet felé forduló építészek köréből mutat be olyan életutakat, amelyek a keleti világhoz kapcsolódnak gondolatok és megvalósult alkotások által. Az anyag nemcsak földrajzi szempontból gazdag, hanem a keleti világhoz való kötődés is több formában jelenik meg. A 19. században még keveseknek volt lehetősége a közel-keleti és ázsiai országokat bejárni, ezért az érdeklődés elsősorban a műtárgygyűjtésben nyilvánult meg. Ahogyan hazánk ismert műgyűjtői, Ráth György vagy Hopp Ferenc is előszeretettel mutatta be az általa vásárolt tárgyakat, úgy számos magyar építész is jelentős gyűjteménnyel rendelkezett. Közéjük tartozott a Zeneakadémia egyik tervezője, Giergl Kálmán vagy a teozófia hazai meghonosításában tevékenyen résztvevő, Amerikában is sikeres tervezői tevékenységet folytató gyöngyöshalászi Takách Béla. A hazai szecesszió legismertebb alakjai is érdeklődtek a Kelet iránt. Sokan a magyar motívumvilág analógiáit keresték a perzsa és szászánida díszítményekben. Lechner Ödön és Zsolnay Vilmos csupán Londonig utaztak, ahol a South Kensington Múzeum keleti kerámiagyűjteményét tekintették meg az 1880-as években, de Alpár Ignác és Hauszmann Alajos Egyiptomban és a Szentföldön is tett utazást az 1910-es években.
Az ezt követő építészgeneráció számos művésze már eljutott Keletre. Kertész Károly Róbert világ körüli útja során számos felvételt készített többek között Indiáról, Kínáról és Japánról, amelyek közül néhányat ma is őriz a BME. Kertész Srí Lanka-i utazásán készített felmérési rajzait és jegyzeteit is tartalmazó, Ceylon építészete című tanulmánya jelentős helyet foglal el az építész életművében. Kós Károly 1917-ben Isztambulban tanulmányozhatta a helyi építészetet, amelyről számos – eddig publikálatlan – fotó és Sztambul címen publikált beszámolója tanúskodik.
A Kelet hatását mutató kortárs építészeti alkotások közül többek közt láthatók a kiállításon Ráskai Ferencnek, zalaszántói sztúpa tervezőjének rajzai, Viczián Szilvia arab városokban megépült munkái, Csete György, Medgyaszay István és Kertész K. Róbert dél-ázsiai víziói, illetve Japán egyik legtermékenyebb magyar alkotója, Pálffy György középületei. A japán kultúra közvetítőiként különleges formában szerepel apa és fia: Bognár Botond építész, szakíró és Bognár Balázs, a Kengo Kuma iroda vezető tervezőjének munkái. Az építészek sokrétű művészetéről tanúskodnak olyan képzőművészeti alkotások, mint gyöngyöshalászi Takách Béla buddhista témájú, illetve Sánta Gábor Angkorhoz kapcsolódó festményei, vagy Sebestyén Sára Japánban készült művészi épületfotói. A kiállítás részeként a Műcsarnok Box három termében egy-egy keleti régió hazánkban jelentős külföldi építészét is bemutatják: Arian Choroomi iráni, Perin Mistri indiai, valamint Sou Fujimoto japán tervezőt.