Kőszeghy Attila: Platóntól Le Corbusier-ig

Szöveg: Rácz Zoltán

Különös kaland megismerkedni dr. Kőszeghy Attila debreceni zenész, költő, festő, fizikus, filozófus életével, amelynek látható lenyomata az építészete. Most megjelent, méretes könyvében megpróbálja összefoglalni, milyen elméleti kutatások vezették a kezét, amikor feltűnő, izgalmas házait megtervezte. Kőszeghy Attila rendkívüli alapossággal kutatja a környezetünket behálózó láthatatlan hullám-hatások természetét, s ennek megtapasztalható és mérhető szabályait formahagyományainkban is kimutatja. Erről az alapról érdemes építészeti alkotásait is vizsgálni. Filozófiai távlatokat nyit az a módszer, ahogyan anyaghasználatában és formatársításaiban gondolkozik. Megszabadítja az építőanyagot az anyagszerűségtől, lágyan formálja, tekeri, csavarja, nyomkodja, nyújtja. Az anyag kiszabadul merevségéből, túlhalad önnön lehetőségein, s ez emeli egy más minőségi és szellemi szintre. A mesterek megszakadnak, és szenvedve, kínlódva, de a lelküket bedolgozva állítják elő ezeket az építményeket. Ez az építészet az anyagi világ határait feszegeti, s nem elvont elméletekkel épít templomot a láthatatlan világ dicsőségére, hanem létező környezetünkben ismeri fel és mutatja be. A platóni térfelfogást geometriai alakzatokkal követi, a tetraéder könnyen értelmezhető alakzatától a romboéderek, konkáv körgyűrűs ikozaéderek világáig. Igazolást talál már a korábbi, asszír, vagy akár kőkorszaki geometrikus ábrázolásokban is ahhoz, hogy ezt a geomágnesességgel formailag azonosítsa. Ez lehet az a térkitöltő szubsztancia, amelynek a szerkezetét megkísérli feltárni. A filozófiai rendszerek történeti áttekintése során eljut a 20. századi modernizmus, a Bauhaus és Le Corbusier elveinek térértelmezéséig.