Műemlékvédelem az identitáspolitika szolgálatában a 19. század végén Magyarországon

Szöveg: Rozmann Viktor, Zuh Deodáth

A tanulmány – melynek első részét az MÉ 2023/6. számában közöltük – arra a kérdésre keresi a választ, hogyan illeszkedtek a műemléki elvek a nemzeti identitástudat megerősítésérére irányuló törekvésekhez a 19. század utolsó harmadában Magyarországon, továbbá ennek kapcsán vizsgálja a (neo)gótika jelentéstartalmát Henszlmann Imre művészetelméletében. Az itt olvasható rész áttekinti azt az öt fontos elméleti problémát, amely felől a nemzeti építészeti törekvések 19. századi fellendülése is jobban érthető. Ezek rendre: az építés tudományos megalapozottsága; a stílusok univerzális érthetősége; a piaci felismerhetőség igénye egy karakteres vizuális arculat kialakításában; az alulról felfelé építkező nacionalista tendenciák kérdése; illetve a nemzeti identitáspolitikák közötti konkurenciaharc által teremtett sajátos helyzet, amely bizonyos nemzetek döntően „univerzalista” vagy „nacionalista” művészeti tendenciáinak megítélését is többféleképpen árnyalja. Henszlmann működésének korai korszakától kezdve kiállt a építés tudományos alapjaira helyezett nemzeti stílustörekvések mellett. Azokban az egyetemesen kommunikálható mondanivaló lehetőségét látta. Így pedig a gótikus tartószerkezetek észszerűsége és magas szintű mérnöki minősége univerzális zálogát nyújthatja az első látásra csupán lokális, regionális nemzeti sajátosságoknak.