Vásárcsarnok, Nagyszentjános

Építészek: Élő József, Román László
Szöveg: Szuhanyik Marcell
Fotók: Gulyás Attila

Napjaink kistelepüléseinek egyik fő kérdésköre, hogy melyek azok a helyi értékek, környéki lehetőségek és kulturális összefonódások, amelyek megőrzése vagy élénkítése építészeti volumenű teret igényel. A tervezési praxis az elmúlt tíz évben egyre terelődik ezen komplex felvetések sokszor szakmákon átívelő vizsgálatához. Ennek egyik példás esettanulmánya a nemrégiben elkészült nagyszentjánosi vásárcsarnok. A kisváros – ahogy a megyeszékhelyek vonzáskörzetében elhelyezkedő települések általában – az elmúlt tíz évben gyarapodó lakosságszámot mutat, ami nyilvánvaló szociális igényeket vonz maga után. A település erőssége nyilvánvalóan a mezőgazdasági termelés, ami értelemszerűen vetette fel egy vásárcsarnok gondolatát. A tervezésre a Terasz Csoportot kérték fel, akik 2013-ban kezdték meg a koncepció kidolgozását. Az engedélyezési procedúra, illetve a források előteremtése után az önkormányzat 2018-ban rendelte meg a kiviteli tervet, amely hamar rendelkezésre állt, ám a 2019-ben kezdődő építőipari anyagár-emelkedés jelentős időtartammal toldotta meg a közbeszerzési eljárás előkészítését. A helyi polgármester egy külsős projektmenedzser bevonását látta célszerűnek a költségek realizálására, aki viszont az építőipar által jól ismert „fehér nemesvakolat és műanyag ablakok” trükkjét húzta elő a kalapból. Szerencsére a tervezők sikeresen álltak ki építészeti víziójuk mellett, így a településvezetésnek végül ütemekre bontással, és egyéb forrásokkal – például helyi vállalkozók bevonásával – sikerült biztosítania a szükséges keretet.
A klinkertégla vasútállomásról kilépve egy északkelet-délnyugat tengelyen futó levendulasorral szegélyezett járás és egy e köré szerveződő tér fogad, amely egyik irányban fásított játszóteret rejt, másik oldalon vadvirágok borította rét tárulkozik fel, épített, fűzfával futtatott lugassal, nyugatnak tájolt félköríves gabion-ücsörgővel és a vasút pályájától lehatároló kis dombbal. Ehhez a kisvárosi térhez kapcsolódik a megvalósult épület, mely felépítésében történeti megoldásokat mutat. Fala sík felületűre gyártatott (dupla rétegű) kerámia, tetője cserép, ablakait deszkakávák szegélyezik, a csarnoktér fényre nyitott oromfalai pedig a pajtaépítések függőlegesen bordázott szerkezeti képét idézik. A déli oldali bejárat mellett túlnyúló faszerkezetű fedés alatt külső tűztér, mellette padok és asztalok. A kemencében még hamu és szén – érezhetően használják. Az építés első ütemében két háztömeg épült meg, melyeket ez a fedett külső tér – és persze belső átjáró – köt össze. A keskenyebb tömeg enteriőrje teljes magasságú üvegfallal csatlakozik a kövezett teraszhoz, és fenyő asztalokat örökölt a falutól, melyek köré közel 40 tulipános, csapolt tömörfa szék csoportosul. A nagyobb épülettömeg maga a vásártér, látszó fedélszékkel, tetőbevilágító sorral, éjszaka japán rizspapír falakat idéző átvilágított oromfali részekkel. A külső strukturált felület szolid ellenpontja a belső oldalon az otthonos krémszínű homogenitás.

Koncepció és engedélyezési terv: Élő József, Kóczán Veronika, Radnóczi László, Román László
Építészek: Élő József, Román László
Szerkezettervező: Károly Csaba