Makoldi Sándor kiállítása, Pesti Vigadó, 07. 05. – 08. 31.

Szöveg: Szegő György

Makoldi Sándor festőművészként és néprajztudósként egyaránt kiemelkedő életművet hagyott az utókorra. Szenvedélyes tanár volt, képzőművészek sora került ki iskolájából. A Vigadóban Vetró Mihály rendezte tárlatát most Pap Gábor nyitotta meg, aki a magyar népi kultúra kozmikus olvasatával, ősi gyökereinek felmutatásával a hatvanas, hetvenes években eszmélő művészgenerációk gondolkodását különféle műfajokban is meghatározta, köztük Makoldi Sándorét. Kiállításán – varázslatos festészetén túl –, a fia szobrai, a lánya festett textiljei, egy kazettás festett motívumainak forrását megjelenítő népművészeti tárgyak együtt jelenítik meg a Makoldi által képviselt holisztikus világképet, ember és természet együtt alkotta teljességét. Egy dokumentáció bemutatja Vókonyapusztát, aki Rózsa Péter biogazda segítségével Árpád-kori mintára kerektemplom épült, al- és feltemplomában a pásztorfaragások mennyországa Makoldi Sándor festett átiratában látható. 

Makoldi Az én reformációm című filmben, egy református templom festett kazettáit felvázolva nagyon közérthetően mondja el az, amit a 20. század legjobb kultúrantropológusai is csak elvont módon tudtak megfogalmazni: a képnyelv és a verbalitás összefüggő, elválaszthatatlan formáit, (immár a feledésből előhívott) gondolatmenetét rajzzal világmagyarázza el. Pedagógusként rájött, hogy ez a természetes. A kisgyermek – egészen az iskoláskorig – a vizualitását is anyanyelvi szintre fejleszti, ha szerves műveltségbe nő bele, s felnőttként úgy lesz „népművész”, ha mai civilizációnk nem zilálja szét ezt az ősi képességet. A kiállításhoz egy rendkívül igényes, hiánypótló kötet is megjelent a festő életművéről.