Simon Mariann

Vágyódás az egyszerűségre

Sol LeWitt: Falrajz, részlet

A 2012. évi Építészkongresszus1 mottója az „egyszerű építészet / egyszerűen építészet” szójáték volt. „Több-e az egyszerű építészet a minimalistánál? A mostani bizonytalan időszakban az alkotás maga is egyre értékesebb, hiszen egyre ritkább.

A források egyre végesebbé válásával az építészetnek egyre tiszteletteljesebbnek és felelősségteljesebbnek kell lennie. El kell és el fog ez vezetni az egyszerűséghez?” – sorolódtak a felvezető kérdések, amelyek részben magukban hordták az  értékítéletet: az egyszerűség ma szükségszerű, de választása etikus is, sőt az egyszerűség akár a minőség záloga is  lehet. Vágyódunk az egyszerűségre, az építészet történetében nem először. Néhány éve jelent meg Alberto Pérez-Gómez, mexikói-kanadai építészetteoretikus A szerelemre építve: az építészet vágyódása az etikára és az esztétikára című kis könyve. „Immár több mint kétszáz éve folyik a vita építészek, kritikusok és teoretikusok között, akik vagy a funkcionalizmus vagy a formalizmus platformján állva szembeállítják a művészetet a társadalmi érdekkel, a művészi  kifejezést az etikai elkötelezettséggel… Célom az, hogy túllépjek ezen az uralkodó szembeállításon és rámutassak, hogy az építészet történetében mennyire elsődleges és mélyen gyökerezik az etikai és a művészi érték közötti kapcsolat.” Pérez-Gómez írásából kiindulva az építészek vágyódását az egyszerűségre az előbbi két fogalom – az etika és az esztétika – összefüggésében vizsgálom. Első lépésként át kell tekinteni, mit jelent maga a szó egyszerű. Az értelmező szótár szerint az egyszerű: 1. Nem bonyolult, kevés alkotórészből álló 2. Dísz, cifraság nélküli 3. Könnyen érthető, világos 4. Tettetés nélküli, őszinte, természetes 5. Átlagos, nem különleges.